hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előadók   2013. június 11. kedd   22:39
nincsen hozzászólás

szerző: Tíí
Piglet´s Suicide




  A zenekar alapítására 2010 nyarán került sor Szegeden. Jelenlegi formáját 2012-ben nyerte el, amikor felvették a Piglet´s Suicide nevet. Ez év őszén készült el az első demofelvételük, az egydalos Bleeding In The Crystal Chamber Of Karma, melyet házi körülmények között rögzítettek és kevertek.
  2013. telén-tavaszán ismét munkához láttak, melynek eredményeként április 29-én megjelent második, immár 5 dalt tartalmazó, szintén házilag rögzített és kevert demojuk Fairytales Written In Blood címmel.
  A zenekar modern, dinamikus, helyenként keményebb metal stílust képvisel, amit melankolikus, merengős, szomorkásabb dallamos részekkel színeznek, saját megnevezésük szerint depresszív metalcore-t játszanak. A szövegek depresszív, komor hangulatokat, érzéseket, tragikus élethelyzeteket ragadnak meg, mindezt kicsavart, drámai, néhol groteszk történetekben megjelenítve. A középpontban egy általános emberi jellemvonás: a végtelen lelki kietlenség művészi keretek között való ábrázolása áll. A zenekar által választott név egy morbid, disztopikus szimbólum: jelképezi az összezúzott álmokat, a gyermeki illúziók elvesztését, a meghittség menthetetlen pusztulását.
  A srácok célja, saját bevallásuk szerint: pusztán a zene szeretetéből és önkifejezési célból való alkotás, sajátos értékteremtés egy hanyatló, szürke világban.
  
  Fairytales Written In Blood (Demo) - 2013
  A demo dalainak megírása hosszú időintervallumot ölelt fel (2010-2013.), aminek oka, hogy eredetileg 2011. nyarán jelent volna meg az első változata, azonban a formációban bekövetkezett változások miatt az addig felvett anyag befejezetlen maradt, majd egy év szünet állt be a zenekar életében, amit követően a jelenlegi kéttagú felállás újra munkához látott.
  „Szembeszállva a sorssal, ismét megkíséreltük ezen dalok egy részének rögzítését, kiegészítve két új szerzeménnyel (a demo első két dala). Elszántságunk, kitartásunk pedig meghozta eredményét, kemény munkával elkészítettük a rég megálmodott kiadványunkat, amelynek címe Fairytales Written In Blood, utalva a demon található, az élet által írt, szomorkás, helyenként tragikus történetekre.”
  Ezen koncepciót követi a borító is, amely egy disznókoponya anatómiai ábrázolása, egyszerre utalva magára a zenekar nevére, és annak szimbolikájára.
  A zenét Miklós Gergő írta, aki a gitárok rögzítéséért, ill. a dob-, szintiprogramért is felelős a kiadványon. A dalszövegek pedig Kéri Alberttől (vokál) származnak.
  
  

Elérhetőségek:

  
Facebook

  
YouTube

  
SoundCloud

  
pigletssuicide@gmail.com



Kulcsszavak:
  Piglet´s Suicide 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. január 27.
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten (A38 Hajó - Budapest)
2021. január 31.
Online koncertre vár minket a Dream Theater
2021. február 16.
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Cinetrip nyár (1)
Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Interjú Kalapács Józseffel (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the raven age    képzelt város    divided multitude    illúzió    gyöngyössy bence    wave goodbye    paul gilbert    embers    halálos iramban: Ötödik sebesség    badacsony    mr2    maria brink    junkies    frames    alice cooper    sarke    kampec dolores    cult of grace    rezet    pennywise    haelo    intim torna illegál    beady eye    eyehategod    1349  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!