beszámoló [koncert]  2003. október 20. hétfő   11:19

nincsen hozzászólás

  Szeptember 14. jeles napnak ígérkezett az ír zene kedvelői számára. A műfaj szó szerint nagy öregjei, a The Dubliners tartotta koncertjét a Petőfi csarnokban. A közönség 4. alkalommal üdvözölhette őket magyar színpadon.
  
   1962-ben alakult a banda, vezetője után Ronnie Drew Folk Group-ként. Sokan állitják, hogy nevüket James Joyce iránti tiszteletük jeleként változtatták a mostanira. A 41 éves pályafutás alatt számtalan fellépés, 30-nél is több CD született. Kezdetük óta többször változott a taglista, voltak akik többször is visszatértek a csapatba. Néhányan természetesen szólókarriert is visznek Dublinersbeli fellépéseik mellett. Az eredeti tagok közül egyedül a bendzsóvirtuóz Barney McKenna (bendzsó, mandolin), a többiek, John Sheahan (fém furulya, gitár, hegedű) Eamonn Campbell (gitár), Sean Cannon (gitár) később léptek be, legutolsóként Paddy Reilly (gitár) .
  
  14-én a Dubliners a tőle elvárható színvonalat hozta. Mit is lehet tőlük várni? Az ír folk igazából két-három témakört énekel meg: szerelmes nóták, balladák és a kocsmák hangulatát megidéző vérbő dalok. A tradícionális ír zene rajongói manapság feldolgozások tömegével találják szemben magukat. Ez egyfelől a műfajt népszerűsíti másrészt a popularizálódás veszélye fenyegeti.

  20 óra körül megtelt a csarnok, sietős ülőhelyfoglalások után mindenki a hamarosan meg is érkező együttest várta. Néhány angol üdvözlő szó mellett tört magyarsággal is köszöntötték a közönséget a nagyapa korú, de csibészes tekintetű tagok, aztán a húrok közé csaptak. Pillanatok alatt a dublini kocsmák füstös légköre árasztotta el a csarnokot. A mindvégig aktívan kommunikáló öregek gyorsan felrázták a kezdetben szemérmesen hallgató közönséget. Az angolul (helyesebben a vastag ír akcentust) is értők igen jól szórakozhattak a tagok kommentárjain, melyből fény derült a nagy rejtélyre is: hová tűnnek el a banda tagjai? Ugyanis - és ez gondolom csak másodlagos él lehetett -, szinte minden párosításban is, szólóban is meghallgathattuk az előadók tudományát, mert a tagok egyesével és csoportosan el-eltünedeztek, homályos célozgatások közepette, míg McKenna fel nem világosította a nagyérdeműt: a fiúk kávéznak. Ír kávét isznak Kávé nélkül”. Ezek után mondanom sem kell milyen jól jött a 30 (!) perces szünet, melyet a büfé sörcsapjai közelében töltöttem.
  
  A koncert előtt aggasztott kissé a 40 éves előadói rutin. Ezzel szemben a rutin csak” a technikai oldal, a közönséggel írtózatosan gyorsan felvett kapcsolatban merült ki és nem a gépies, unott előadásban jelent meg.
  
  A repertoár felölelte a teljes életművet, ír nyelven előadott szerelmes dalok, waltzer dallamok, matróznóták színesítették a képet. Ezen kívül a kötelezők” is helyet kaptak( Spanish Lady, Black velvet band, Galway races, Foggy dew, The town that I loved so well, Rocky road to Dublin), az igazi nagyágyúkat (Whiskey in the jar, Wild Rover, Molly Malone) a ráadásra tartogatták az akkorra együtténeklő közönség számára.
  
  Mindent összevetve, a kezdés előtti várakozást, a fényképezést korlátozó biztonságiakat követően egy igen kellemes mulatság emlékeivel térhettem haza és írhattam meg a cikket.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: