hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. április 8. hétfő   17:03
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Vader, Melechesh a Kék Yukban
2013. április 17, Kék Yuk



  A death metalos Vader rutinos fellépőnek számít Magyarországon, hiszen rengetegszer járnak erre, és komoly rajongótábort tartanak fent. Peter Wiwczarek-ék igazi veteránok, hiszen már több mint két évtizede ontják magukból a fémet, ráadásul kialakult egy olyan egyéni stílusuk, amely rögtön megkülönböztethetővé teszi őket a death metal mezőnyben. Igaz, a gárda az utóbbi időkben teljesen lecserélődött az egyedüli alapítótag Peter körül, de mindez a zenén (szerencsére) nem éreztette hatását. A lengyel death metal legenda április 17-én a Kék Yukban ad koncertet az Izraelből származó, de már hosszú ideje Hollandiában székelő Melechesh zenekarral egyetemben.
  
  A Vader 1986-ban alakult, az első extrém metal formációk egyikeként a néhai vasfüggönyön innen. A klasszikus gitárok-bőgő-dob-ének (hörgés) felállásban működő négyes ma Európa egyik legszínvonalasabb death metal csapatának számít, ami elsősorban Peter hihetetlen teherbírásának, kitartásának és eltökéltségének köszönhető. A Vader zenéje ugyan egyértelműen rokonítható a stílus amerikai nagyágyúinak munkásságával (Morbid Angel, Cannibal Corpse, Deicide), de ugyanakkor jól megkülönböztethető attól, köszönhetően például a frontember sajátos, brutális hangjának.
  A Vader nevéhez számtalan kiemelkedő teljesítmény kapcsolódik: a zenekar két évtizeden át képes volt a legjobbak között maradni, még annak ellenére is, hogy a death metal műfaj ez idő alatt bizony átélt hullámvölgyeket. Az együttes minden idők egyik legsikeresebb demójával rendelkezik, hiszen a Morbid Reich című első anyagukból több mint 10.000 darabot adtak el. A debütalbum csak 1993-ban érkezett, azóta azonban a Vader a szcéna egyik legaktívabb tagja: szinte minden évben friss zenével - köztük számos élő felvétellel – jelentkeznek.
  A tagok büszkék arra, hogy együttesük neve úgy vált világszerte ismertté, hogy eközben nem távolodtak el kezdeti, nyers és puritán zenei világuktól, s ma is ugyanolyan kíméletlen death metal zenét játszanak, mint a kezdetekkor. Nem is akárhogyan, hiszen a zenekar elsősorban hihetetlen lendületének, és kifogyhatatlan energiáinak köszönheti a sikereket: a világ egyik legaktívabb koncertbandájaként évente akár 200 fellépésük is lehet.
  
  Fáradtság jeleit pedig nem lehet felfedezni rajtuk: minden este maximális erőbedobással és lelkesedéssel darálják a jóféle agyeldobós death metalt, s elszántságuk, lehengerlő erejük mindenkit féktelen tombolásra késztet. Az Egyesült Államokban és Európában egyaránt stabil rajongói bázist épített ki ez a magából koncerteket és albumokat ontó death metal gépezet, mely hazájában, az egyébként meglehetősen prűdnek ismert Lengyelországban is komoly népszerűségnek örvend.
  Bár a Vader történelmében számos albumot jelölhetünk meg csúcsteljesítményként, mindenképpen megemlítendő az 1997-es Back To The Blind lemez, ami már egy teljesen kiforrott zenekar képét mutatta. A már több mint 15 éves album rajongói most örülhetnek, mert erre az alkalomra a Vader – természetesen számos más szerzemény mellett – a teljes lemez eljátszását tervezi! Az utolsó album, a legkorábbi időszak felé visszakacsintó Welcome To The Morbid Reich 2011-ben jelent meg, az új nagylemezig pedig előreláthatólag decemberig kell várni. De addig is a várakozást még intenzívebbé teszi a Vader ezzel a mostani koncerttel.
  
  A Melechesh szintén nem ismeretlen a magyar közönség előtt, hiszen ők is több alkalommal játszottak már itt. Meglehetősen egyedi, sumér, mezopotámiai témákkal átszőtt black metalt játszanak, tehát ebben az extrém világban ők is fel tudtak mutatni valami egyedi, csak rájuk jellemző vonást. Szintén régóta, 1993 óta működnek, utolsó nagylemezüket 2010-ben jelentették meg The Epigenesis címmel. Hogy mikor lesz új album, az egyelőre kérdéses, de a Melechesh is az intenzív, erőteljes élő teljesítményéről ismert, jó választás a Vader elé.
  Az április 17-i koncertre a jegyek elővételben kizárólag a Headbangerben és a Yukban kaphatók, 4500 Ft értékben.
  



Kulcsszavak:
  vader     melechesh 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Kék Yuk (Blue Hell) - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Rockmaraton 2024 (2. rész)

Warbringer, Evil Invaders, Schizophrenia, Mason

Warbringer, Evil Invaders, Schizophrenia - thrash metal buli a Barba Negra Blue Stage-en

Invader: Ezer wattos vallás EP

Invader: megjelent a harmadik nagylemez, elindult a turné az Ossian vendégeként
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban
Rilés: A DIY-ikon visszatér Budapestre – május 31-én a Budapest Parkban ad koncertet
54 zenekar • 7 évtized • 4 nap - Tribute Maraton 2026-ban is!
Bejelentés: Armin van Buuren 2026-ban a debreceni Campus Fesztiválon
50 év punk – két legenda egy városban: Sex Pistols feat. Frank Carter és Johnny Rotten PIL-je is Budapestre jön
Manfred Mann’s Earth Band: jövőre a MOMKultban lépnek fel
2026-ban is lesz TÁBOR Fesztivál! Itt vannak az első fellépők
Poppy végre Budapesten: érkezik a Constantly Nowhere Tour!
Explozív élmény Budapesten – Solence EU/UK-turné
Nemzetközi sztárokkal startol a Coca-Cola SZIN
Papa Roach & Trivium – két történet, egy hullámfront
 kiemelt 
Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban
  
A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel

Rilés: A DIY-ikon visszatér Budapestre – május 31-én a Budapest Parkban ad koncertet
50 év punk – két legenda egy városban: Sex Pistols feat. Frank Carter és Johnny Rotten PIL-je is Budapestre jön
Manfred Mann’s Earth Band: jövőre a MOMKultban lépnek fel
Poppy végre Budapesten: érkezik a Constantly Nowhere Tour!
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 martin scorsese    both miklós    jorn lande    megahertz    when death comes    lost dreams    chief rebel angel    hans zimmer    foo fighters    u.d.o.    the toy dolls    the moon and the nightspirit    dirty dogs    pay my milk    nightland    movie awards    titanic    fifa    selah vie    anvision    pattinson    powerfest    szalóki Ági    ned evett    suffokate  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!