hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2013. február 26. kedd   00:01
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Korpiklaani, Metsatöll, Virrasztók, Silent Stream Of Godless Elegy
2013. február 22, Club 202

  Leírtam már néhányszor a magazin hasábjain, hogy a Korpiklaani zenekar néhány legutóbbi fellépése teljesen elvette a kedvem a koncertjeik látogatásától. Mostanra úgy éreztem, adhatok még egy esélyt a csapatnak, mert a legutóbbi Manala album végre ismét egyértelműen meggyőző alkotás lett, ráadásul ugyancsak értékelem, hogy a kettes számú lemezen teljes egészében angol szövegekkel is hallhatjuk a friss szerzeményeket. Megelégedésemre szolgált, mert valljuk be, az angol nyelvű Korpiklaani dalok közül kerültek ki mindig is az igazán elsőrangú slágerek. Továbbá kirúgták az egyik elsőszámú szeszkazánnak számító Hittavainen-t, aki nagyban hozzájárult a legutóbbi néhány vállalhatatlan színpadi produkcióhoz. A bizonyítani vágyú új taggal megerősödve talán végre élőben is sikerül kiküszöbölni a csorbát.
  
  A hasonló minifesztiválok sajnos mindig azzal a hátránnyal járnak, hogy az első fellépők túlságosan korai időpontokat kapnak. Pláne hétköznapokon problémás ez, így sajnos én is csak a Silent Stream Of Godless Elegy-re tudtam odaérni, pedig az Ankh, Avven, és a Niburta fellépése is érdekelt volna. A SSOGE-nek viszont ugyancsak örültem, mert a legutóbbi hasonló folk bulin sajnos olyan későn kerültek a deszkákra, hogy már nem vártuk meg a kezdésüket. Most végre lehetőségem volt mélyebben is megismerni a cseh zenekart. A banda egy kicsit megilletődötten kezdte a programját, de menet közben egyre jobban belelendültek. Nem tervezem kerékbetörni az ékes csehszlovák nyelvet, így nevezzük csak a keresztnevükön Pavel énekest és Hanka énekesnőt, akik a banda arcát adták. Mindketten elég esetlen mozgáskultúrával lettek megáldva, meglehetősen szögletes mozdulatokkal próbáltak tombolni (különösen a hórihorgas Pavel), de az énekteljesítményükkel nem volt semmi probléma. A hölgyemény andalító dallamokat szolgáltatott, míg az úriember szintén dallamosan énekelt, illetve kemény hörgéseket is hallatott, utóbbiak kifejezetten jól álltak neki.
  A banda többi tagja egyre jobban belejött a zúzásba és a headbang-elésbe, így egy élvezetes koncertet láthattunk tőlük. 1996 óta vannak már a pályán, szóval nem nyeretlen kezdők, az 5 nagylemez bőven szolgáltatott muníciót a mai fellépésre. Zeneileg azt a fajta dallamos, szlávos folk metalt játszák, mint mondjuk az Arkona a lassabb-középtempósabb számainál. Vannak cseh és angol nyelvű szerzeményeik is, mindkét fajtát prezentálták nekünk ma este. Összességében viszont kissé összefolytak a dalok, így hát nem beszélhetünk kifejezetten élvonalas bandáról, de például a legutóbbi lemezről származó Slava című daluk megmaradt az emlékezetemben.
  
  A Virrasztókat szintén láthattuk a legutóbbi Club 202-es folk bulin, és akkor őszintén szólva nem igazán jött át a zenéjük hangulata. Most újra próbálkoztam, és láss csodát, teljesen más élményekkel gazdagodtam. Mintha egy másik zenekar játszott volna a színpadon. Akkor valahogy nem volt olyan meggyőző a kiállásuk és a sokszínűségtől átitatott szerzeményeik, most viszont sokkal oldottabb és lebilincselőbb volt a buli. Most sikerült létrehozni azt a hangulatot, ami által meg tudtam érteni a zenekar koncepcióját. A Virrasztók komor arcfestésben, sötét hangulatú és tematikájú zenével nyűgözték le a Club 202 hallgatóságát, Scrofa énekes még gyertyákat is gyújtott a színpadon, a hangulatot fokozandó.
  Nótáik leginkább a századelő, a tanyavilág, a néphagyomány sötét eseményeit, drámai haláleseteit idézik fel, meglehetősen sajátságos megzenésítésben. A zenekarban hárman is énekelnek. A többiek halotti arcfestésétől kissé elütő módon, fűzőben virító, Angelina Csilla B. névre hallgató énekes hölgy csodálatos népdalos hangját a hegedűs Bencsik Gergely hörgései, károgásai ellenpontozzák, míg Scrofa némileg dallamos, de inkább prózai szövegmondással, mintegy narrátorként tolmácsolja az eseményeket. Gitáron Tomusin adja a súlyos riffeket, a basszusgitárnál Szkrobek pedig az elektronikus betétekért is felel. A dobtémákat Balázs Dávid szolgáltatja.
  Nehezen behatárolható, különleges zene ez, amelyen halványan érződnek a black metal alapok, de a melankolikus, nyomasztó hangulat mindvégig kéz a kézben jár a népzenei dallamvilággal. Mindezt némi elektronika is megbolondítja, hogy a modern effektek is áthassák a zenét. Továbbra is tartom, hogy egy kicsit kevesebb talán több volna, de kétségtelen, hogy ma este nagyon jól működött az egész történet. A közönségtől megkapták az elismerő ovációt, a zenekar pedig még némi rituális pálinkázással is meghálálta mindezt. A produkcióban nem lehetett kivetnivalót találni, talán egyedül Scrofa hangja tűnt túlságosan monotonnak, még ha meg is értem, hogy a szövegmondásával egyfajta narrátor kíván lenni a történetben. Több dallammal vagy esetleg hörgéssel jobban illeszkedne a zenébe. A banda színpadi teljesítménye viszont mindvégig fenntartotta a közönség figyelmét, és ez dicséretes.
  
  Következett a Metsatöll Észtországból, akiktől nem tudtam, mire számítsak. A zenekar viszonylagos ismertséget vívott ki magának a folk metal színtéren belül, de ezzel együtt sem számítanak igazán felkapott névnek. A kuriózumértéke azért megvolt a mai koncertjüknek, és láthatóan a közönség élvezte a bulijukat, ahogy ők maguk is. A csapat rendkívül lelkes és vidám volt a színpadon, mindvégig mozgásban voltak, Markus énekes/gitáros pedig sokat kommunikált a közönséggel. Zenéjükben a heavy metal témákat kombinálták különféle népies hangszerekkel, amikből a Lauri nevű tag vonultatott fel igen széles választékot. Ezen túlmenően viszont igazán emlékezetes momentumokban nem burjánzik a muzsikájuk, és ez viszont baj.
  Hat nagylemezzel büszkélkedik a csapat, és a mai koncerten is bő egy órás programmal szórakoztatták a nagyérdeműt, akik szemlátomást vevők is voltak a zenekarral való bulizásra és tombolásra. Nekem azonban valami hiányzott a Metsatöll koncertjéből, az igazán ütős dalok, emlékezetes témák. A csapat anyanyelven előadott szerzeményeiben nincs sok kapaszkodó, de egy folk metal banda esetében nem jelent az gondot, ha nem angolul énekelnek. Leginkább a két utolsó album, az Ulg és az Aio voltak képviselve, de a koncert második felére a korábbi termések is napirendre kerültek. A jó hangulat mindenesetre biztosított volt, de most már azért jobban érthető, miért nem szokott a műfaj legjelesebb képviselői között elhangzani a Metsatöll neve. Korrekt buli volt, jó volt megismerni őket, de biztosan nem lesznek a kedvenceim.
  
  A Korpiklaani ellenben lerombolhatatlan népszerűségre tett szert az idők folyamán, noha olykor történtek „próbálkozások” a nimbusz sárba tiprására. Szerencsére úgy tűnik, a zenekar túlélte a megpróbáltatásokat, és talán újra gatyába rázzák magukat. Sok kritika elhangzik, hogy miért kell állandóan a Korpiklaani-t elhozni Magyarországra, már szinte unalomszámba mennek az évenkénti koncertjeik. Való igaz, hogy a zenekar szinte évről évre fellép nálunk valamilyen rendezvény keretében. Amíg azonban mégis képesek megtölteni egy klubot, addig úgy gondolom nem lehet a szervezők döntését kétségbe vonni. A kereslet választ ad a koncertsűrűségre, ha eljutnánk oda, hogy csak 5 ember lófrálna egy Korpiklaani koncerten, akkor lenne jogos a kritika.
  A zenekar azonban hűséges rajongótáborral rendelkezik, akik máris belevetették magukat a féktelen bulizásba. A banda dicséretére legyen mondva, nem próbálták hatásvadász módon az egyértelmű slágerekkel eladni a bulit, hanem mindegyik albumukról bőségesen merítettek, főleg a kevésbé felkapott utóbbi négy lemezt fókuszpontba állítva. A közismert nóták legnagyobb része nem ezekről került ki, de így is sikerült megtalálni róluk az élőben leginkább működő szerzeményeket, így egy érdekes, korántsem egyértelmű, mégis élvezetes setlist-et tudtak összeállítani mára.
  Jonne úgy tűnik, végleg letette a gitárt, immár csak frontemberként és énekesként szelte a deszkákat, de a feladatát kiválóan végezte. A gitártémák immár csak Cane-re maradtak, aki egymaga is megoldotta a feladatot, és a vokálozásba is besegített. A basszer Jarkko Aaltonen alapos szakállt növesztett, így vidáman pengette a húrokat, mint egy jóságos öreg télapó. Az új tag, Tuomas Rounakari jól beilleszkedett a bandába, bár nem akkora egyéniség, mint Hittavainen, a hegedűjátékban nem volt hiba. Végre ezúttal nem volt szétcsúszva a banda, vidáman, lelkesen, de odafigyelve zenéltek.
  
  A Manala, Ukon Wacka, Karkelo, Korven Kuningas albumok ma este előkerülő nótái jól teljesítettek, a Tuonelan Tuvilla, Ruumiinmultaa, Juodaan Viinaa, Metsämies, Kipumylly, Metsälle, Vaarinpolkka, Uniaika, Lonkkaluut, Uni, Rauta dalokkal máris megteremtették a hibátlan hangulatot. A Tervaskanto albumról az egy szem Viima árválkodott, de mivel az adott lemez egyik legjobb nótájáról beszélünk, mindenképp helye volt a programban. Az viszont komolyabban meglepett, hogy a legnagyobb kedvenc Tales Along This Road-ról is csak egyetlen szám, a Midsummer Night került elő. Még az elmaradhatatlan Happy Little Boozer is elmaradt, a ráadásban sem került elő, döbbenet!
  Voltak azért így is csúcsmomentumok a bulin, az Uckon Wacka bónuszának számító Motörhead feldolgozás, az Iron Fist például hatalmasat ütött. A hegedűvel bővített hangszerelés ellenére a dög semmilyen szinten nem veszett ki a nótából, aki erre nem indult be, az nem is érzi a rockzenét. Ugyancsak kellemes össznépi kiabálásba fajult az újkori slágernek mondható Vodka, de nagy örömömre előkerült a Manala lemezről az Ievan Polkka is, amely Loituma néven pár éve komoly karriert futott be az internetes mémek és poéngyárak körében. Bírom ezt a nótát, bár a Korpiklaani verziójánál hallottam már jobb metal feldolgozást.
  
  Az első album legélvezetesebb nótája, a Wooden Pints szintén fix helyet bérel a programban, az inkább csak átvezetőként szolgáló Pellonpekko helyett viszont elfért volna a végére egy tényleges sláger, például a már említett Happy Little Boozer vagy bármi a Voice Of Wilderness albumról, mert erről is csak egyedül a Beer Beer szólt. A Tequila-val karöltve ez a két italozós nóta zárta a sort. Jonne természetesen a közönséget is meglocsolta némi seritallal, így aki nem volt eddig elázva akármilyen értelemben, most megtehette.
  Tetszett, hogy egyáltalán nem kézenfekvő programmal lépett fel ma a Korpiklaani, nem tetszett viszont, hogy néhány fontos slágerre hiába várt a közönség. De igaz, hogy ezeket jópárszor hallhattuk már tőlük, így a mostani bulit inkább tekintsük kuriózumnak. Olyan szempontból is megáll a minősítés, hogy meglepő módon elég összeszedettnek tűnt a csapat, így hajlandó vagyok félretenni az eddigi zsörtölődésemet. Igazából a Karkelo és az Uckon Wacka is korrekt alkotások, a Manala pedig talán ezeknél is jobban sikerült, így hát nem érdemes leírni a zenekart a jövőre nézve. Ha az élő fellépésekkel sem baltázzák el a renoméjukat, kétségtelenül össze fog jönni egy hasonló látogatószám a Club 202-ben legközelebb is.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 whitesnake tribute band    lunarsea    battleship    wongraven    strong deformity    crazy mama    kristen stewart    ghymes    contagion    alkonost    carcass    tintás barnes    falka    maneskin    friendly fires    firewind    haggard    ramones    légió    frontside    -szeged    hemlock    brendan fraser    franz ferdinand    zack snyder  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!