hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. január 30. szerda   04:57
nincsen hozzászólás

szerző: Concerto
a Concerto Music bemutatja: Nordic Nexus of Nemesis Tour 2013- Stratovarius, Amaranthe
2013. március 23. Club202 - Budapest



  Legfrissebb albumát mutatja be március 23-án a szimfonikus elemeket is felvonultató, szélvészgyors power metal leghíresebb finn képviselője, a Stratovarius. A Club 202-be érkező turné másik fő attrakciója a dán-svéd Amaranthe koncertje lesz, akik szintén most megjelenő albumukat hozzák; az estét pedig egy floridai banda, a Seven Kingdoms fellépése teszi majd teljessé.
  
  Februárban kerül a lemezboltokba a Stratovarius legújabb, Nemesis című lemeze. A várakozást megkönnyíti, hogy január 25-én egy limitált példányszámú EP-t is kiadtak, mely a lemez nyitótételét, az Unbreakable-t tartalmazza, továbbá négy korábbi dal, így például a Falling Star és a Freedom remaszterizált verzióját. Az új hangzást kapó nóták remekül mutatják be azt is, hogy milyen fogós hallgatnivalót kínált majd a Nemesis című új album.
  
  Matias Kupiainen, a zenekar gitárosa így nyilatkozott az EP kapcsán: „Számomra rendkívül fontos az Unbreakable című dal, és a szövege személyes jelentéstartalmat hordoz. Az embernek néha lehetősége adódik arra, hogy kislisszoljon a mindennapok lélekőrlő mókuskerekéből, és észrevegye az igazán fontos dolgokat az életében. Amikor ezt a különleges pillanatot megéljük, akkor valóban legyőzhetetlenné, megtörhetetlenné válunk, ahogy a dal címében is szerepel. Fontos, hogy néha egy percre megálljunk és átérezzük ezt – még akkor is, ha a világ körülöttünk éppen darabjaira hullik.
  
  A Stratovarius egyike a leghíresebb, legnagyobb múlttal bíró szimfonikus power metal zenekaroknak: a finn együttes még 1984-ben kezdte működését. A név a Stratocaster gitár és a zseniális hegedűkészítő, Stradivari által készített Stradivarius hegedűk nevének összeolvasztásával született, s ez a választás valóban afféle ars poeticaként írja le zenéjüket. Az együttes kitartó munkával ért fel a csúcsra, melyben része volt Timo Tolkki énekes-gitáros munkájának, majd a később csatlakozó énekes, Timo Kotipelto fantasztikus orgánumának. Az 1995-ös Fourth Dimension volt az első lemez Kotipeltóval, és sikere igazi áttörést jelentett a Stratovarius számára.
  
  Az ezt követő Episode című korongon pedig már minden a helyére került: vonósok, monumentális hangzású kórusbetétek dúsították az emelkedett hangulatú dalok hangzását, a zenekar pedig megkezdte albumról albumra lépegető diadalmenetét, melynek köszönhetően a műfaj meghatározó képviselőjévé vált. Karrierjük egyik csúcspontja talán a 2003-as, két részes Elements lemez kiadása volt, melyet világkörüli turné keretében mutattak be több millió rajongójuknak.
  
  2008-ban az addig meghatározó szereppel bíró Tolkki távozott a zenekarból, de a Stratovarius csillaga ezt követően sem áldozott le, hiszen Matias Kupiainen személyében hamarosan sikerült új gitárost találni, és az új tag csatlakozására anno maga Tolkki is áldását adta.
  
  A turné másik főszereplője üstökösként tört ki az elmúlt években az ismeretlenség sötétjéből: a dán-svéd Amaranthe ugyan csak második albumát adja ki idén, de máris hatalmas rajongótáborral bír világszerte. A 2007-ben alakult együttes a skandináv dallamos death metalt ötvözi egy kiváló tehetséggel és remek adottságokkal rendelkező énekesnő hangjával, és fogós, néha már-már slágeres zenei megoldásokkal. Nexus című új albumuk márciusban jelenik meg, a címadó dalhoz pedig egy videó is készült, Patric Ullaeus (In Flames, Arch Enemy, Enslaved) rendezésében.
  
  A zenekart alapító Olof Morck elmondása alapján a videó készítésekor az volt egy cél, hogy egy hollywoodi filmbe illő akciójelenetet rögzítsenek, számos látványos és remekül kivitelezett effekttel.
  
  Az est nyitózenekara, a Seven Kingdoms Floridából érkezik: a Sabrina Valentine nevű hölgy által vezetett power metal csapat 2007-ben alakult, és a Blind Guardiannel közös 2010-es amerikai turné után került reflektorfénybe. The Fire Is Mine című friss lemezük októberben jelent meg a Nightmare Recordsnál. Most először jutnak el Európába, After The Fall című videójuk itt látható.
  
  A három zenekar budapesti koncertjére március 23-án kerül sor a budapesti Club 202-ben, jegyek már kaphatók!
  
  Belépő: 4900 Ft, a koncert napján 5900 Ft.
  Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a Conceto weboldalon.




Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2022. július 6.
Pet Shop Boys - Dreamworld - The Greatest hits live
2022. július 7.
Five Finger Death Punch + Hollywood Undead
2022. július 9.
Két hét múlva jön az Alpárfeszt – az ország legzöldebb underground kisfesztiválja
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ez az a nap! - A modern gospel legnagyobb ünnepe
Funkos, hiphopos lazaság napjaink egyik legjobb jazzénekesétől – Kurt Elling európai turnéjának első állomása a Müpa
Simply Red
Debreceni Bor - és Jazzanapok
Két hét múlva jön az Alpárfeszt – az ország legzöldebb underground kisfesztiválja
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
KISS - End Of The Road Tour
TUKKER BLAST FEST DAY 1-2 : PLF (USA), Bandit (USA), Decultivate, (CZ), Escuela grind (USA), Six-score (AT), Mass Reaction
 kiemelt 
Simply Red
  
2022

Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
KISS - End Of The Road Tour
Pearl Jam Budapesten
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
 friss hozzászólások 

Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 rob zombie    dj mike reem    black breath    sunset    slamo    karst    struggle for life    anthony hopkins    túl jó nő a csajom    hst stúdió    yelowcake    brutal knights    jucifer     a kutya vacsorÁja     kip winger    eros ramazzotti    waco jesus    manu chao    tristania    balaton sound 2013    karthago    Ébredj velünk    lowbau    the subways    strokes  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!