hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2012. december 21. péntek   04:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Swedish Empire 2013 Tour - Sabaton, Eluveitie, Wisdom közös márciusi koncert Budapesten
2013. március 22., péntek 18h, Pecsa Music Hall - Budapest



  Március 22-én két olyan metalzenekar látogat Budapestre, melyek közös jellemzője, hogy az elmúlt évtizedben futottak be nagy karriert: a semmiből indulva építettek ki maguknak rajongótábort világszerte, s így hazánkban is a Pecsa Music Hallba érkeznek majd. A svéd Sabaton a power metal, a svájci Eluveitie pedig a folk metal kedvelőinek nagy kedvence, harmadikként pedig az elmúlt évtized egyik bravúrját végrehajtó magyar Wisdom játszik majd: a hazai heavy metal csapat ugyanis nemcsak ezen az estén, hanem az egész turnén együtt zenélt a két nemzetközi csapattal.
  
  Saját bevallásuk szerint 2012 a Sabaton éve volt. Legutóbbi, Carolus Rex című albumuk aranylemezzé érett Svédországban, és 28 hetet töltött el hazájuk toplistájának élmezőnyében, de más országokban is remekül szerepelt. Az áprilisban elindított turné keretében eddig összesen 120 koncertet adtak, melyeken több mint egymillió ember jelent meg.
  
  A svédországi Falunból származó Sabaton hosszas és kitartó munkával dolgozta fel magát a csúcsig. A power metal csapat több mint 500 koncerten van túl a világ 30 különböző országában, újabb és újabb albumok és elismerések begyűjtőjeként szinte sosem pihennek. Több különböző díjat is elnyertek, így a Bandit Rock Awards legjobb zenekarnak és legjobb koncertzenekarnak járó elismerését, és a brit Golden Gods Awards legjobb élő előadónak járó díját. Most harmadszor jelölik őket a svéd Grammy-díjnak számító Grammis-re is, így talán ezt is sikerül végre besöpörni.
  
  A lenyűgöző teljesítmény mellett az együttes markáns arculatát és hat korábbi albumát meghatározó témaválasztás is hozzájárult ahhoz, hogy a rajongók megjegyezzék nevüket. A zenekar 2001-ben Észak-Európa legnagyobb tehetségkutatóján, a Musik Direkten diadalmaskodva került először reflektorfénybe, de csak 2005 óta ad ki rendszeresen albumokat, Metalizer című, elsőként felvett lemezük pedig csak 2007-ben jelent meg.
  
  Carolus Rex című legutóbbi albumukon elhagyták az eddig megszokott II. világháborús témaválasztást, és helyette a Svéd Birodalom 1561-1721 közötti időszakáról, valamint a leghíresebb svéd uralkodókról, így XII. Károlyról szólnak a dalok. A monumentális hangvételű lemez elkészítéséhez egy jól ismert svéd történész, valamint producerként és vendég énekesként Peter Tägtgren (Pain, Hypocrisy) segítségét is igénybe vették.
  
  A svájci Eluveitie talán azzal tudott kiemelkedni az elmúlt évtized számtalan folk metal zenekarának tömegéből, hogy a kelta hagyományok ihlette zenei megoldásokat valós, igazi népi hangszerekkel adják elő mind lemezen, mind élőben, és hogy stabil, színvonalas alapokra építenek, hiszen a Chrigel Glanzmann vezette csapat a svéd dallamos death metalt választotta zenei bázisként. Az idén 10 éves zenekar legutóbbi stúdiólemeze, a Helvetios 2012 februárjában jelent meg, de az éppen a napokban esedékes kerek évforduló alkalmából egy különleges kiadvánnyal is jelentkeztek. Az Early Years című összeállításon a 2003-ban megjelent első kislemez, a Vên újra felvett dalai, valamint az azt követő Spirit album tételei szerepelnek. Egyik friss videójuk, A Rose For Epona itt is látható.
  
  A koncert hazai fellépője a Wisdom, mely azonban nem otthonról indul majd erre a fellépésre, hiszen a három együttes 2012 szeptembere óta közös turnén járja Európát, és ez így lesz a tavaszi időpontok esetében is. Magyar heavy metal zenekarnak még soha nem volt lehetősége arra, hogy egy 65 állomásos Európa-turnéra mehessen. Az őszi koncertek után december 8-án önállóan is szerepelt a Club 202-ben a Wisdom, március 22-én pedig a Sabaton és az Eluveitie oldalán tér vissza a Pecsa Music Hallba.
  
  Belépő: elővételben 4999 Ft, a helyszínen és a Ticketportal hálózatában 5999 Ft.




Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Concerto Music

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 b2b3 trió    rise against cover    raven    gorguts    john mayall    uma thurman    kataklysm    blahó borbála    martonosi györgy    tiamat    a kandúr    king diamond    kill devil hill    antonio banderas    verge    karen carroll    angelina jolie    futurspektiv2    paul walker    sárvári zita    johnny english reborn    kerecsen    weweew    eddie vedder    johnny cash  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!