hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2012. november 8. csütörtök   06:44
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kilian: Anyacsavar (II. EP)
hallgasd meg itt!



  Tavaly év végén jelent meg a Kilian zenekar első, Bohém erdő című kislemeze, melyet aztán a címadó dalhoz készült, videoklip és novella is követett. Az azóta eltelt időszakban a csapat koncertezett az Óriás-al, a Hollywoodoo-val, az olasz Zippo-val, az Apey and the Pea-vel, stb., majd a nyár végén nekiláttak második EP-jük munkálataihoz, melyhez sikerült megtalálniuk a megfelelő helyet és hangmérnököt. A felvételek Szabó „Lacc”-nál készültek a Tonitrus stúdióban. Az Anyacsavar című EP egy sokkal kiforrottabb, tudatosabb anyag lett elődjénél, de egyben annak folytatása is. A tervek szerint egy harmadik kislemezzel fog triológiává érni az a történet, melynek mostani állomásán főleg a nők, az anya, szerelmek, eltávolodás és visszavágyódás játszák a főszerepet. A borító belsejébe is egy ehhez kapcsolódó Petőfi Sándor idézet került:
  
  „A lyányi szív csalárd folyó csak, Amelybe sugáraikat veték az égi csillagok.. ki ott mennyet keres elnyelik a habok”.
  
  De senki ne gondolja, hogy egy nyálas, csöpögős anyagról van szó. Kemény gitárriffek, húzós groove-ok, dübörgő basszusok és változatos énektémák, magyar szövegekkel. A zene és szöveg kapcsolatáról, szerepéről a csapat így nyilatkozott:
  
  „egyenrangúak, külön utakon is haladnak, de aztán mégis keresztezik egymást”
  
  A csapat nem állt meg azzal, hogy kész vannak a dalok, a lemezhez kötődő novellát is megjelentettek (http://ujnautilus.info/gyorgy imre-anyacsavar ) és borítótervezést is házon belül oldották meg. Az új anyag letölthető a www.kilianzenekar.hu oldalról, ahol a Kilian korábbi felvételei és videoklipjük és elérhető.
  
  


Kulcsszavak:
  kilian 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Kilian web

 kapcsolódó cikkek: 

Naam (USA), Magma Rise, Room of the Mad Robots, Kilian a Trafikban

Néhány gondolat a Bohém erdőről - Kilian

Hallgasd meg a Kilian bemutatkozó anyagát!

 programajánló: 
2025. november 22.
Ipoly-funky és a „háborús” zenekar
2025. november 24.
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
Electric Callboy: novemberben beveszik az MVM Dome színpadát is
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nyári fáradtság? Jön a groove-guru: Lenny Kravitz az Arénában
The Neighbourhood visszatért – (((((ultraSOUND)))))) új frekvencián
Atreyu: aktuális dala a Dead
Softcult: testvér grunge felrázza Európát
Érzelmi hullámvasút, retró tévék és egy adag pop: itt a Wisher
A rádöbbenés, hogy megfejlődted önmagad – megjelent CARI szakítástörténetet feldolgozó EP-je!
Waterparks – az örök halasztás himnusza: érkezett az „Any Minute Now”
Rock ’n’ roll benzinfelhőben: Des Rocs és a The Juice megérkezett
Better Lovers: egy év és a káosz csak fokozódik
Tokiótól Berlinig – most a szívéhez érkezik meg a Bohemian Betyars új dala - megjelent az Úgy esett
“Még az eddigieknél is kellemetlenebb ember vagyok” - megjelent a Csaknekedkislány új lemeze
Pénzes Máté földre szállt angyala – Presser Gáborral és Schoblocher Barbival énekli meg legnagyobb örömét a billentyűs!
 kiemelt 
IST IST – a manchesteri poszt-punk misztérium Budapestre érkezik
  
Az IST IST neve az utóbbi években egyre gyakrabban kerül elő a sötét, merengő hangulatú zenék rajongói között

Kataklysm: headliner turnéval és masszív vendégekkel érkeznek márciusban
Rose Tattoo: az ausztrál hard rock legenda először és utoljára Magyarországon
Heidenfest: Korpiklaani + Finntroll + Heidevolk + Trollfest
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 botanica    diamondeyes    michelle rodriguez    violator    honnan tudod    asphyx    autopsy    crest of darkness    wildbirds & peacedrums    live on ten legs    vildhjarta     amanda seyfried    niburta    tegnapután    persefone    alex chilton    black anvil    unleashed    dust bolt    anchor    placebo    your demise     király!    nicole kidman    katherine heigl  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!