hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [album]  2012. október 25. csütörtök   05:42
nincsen hozzászólás

szerző: NegativeArt.Hu
F.O. System: Halloweenkor adják ki újra a dark zenekar lemezét
A kultikus együttes december 21-én a VHK-val lép fel a Világvége Fesztiválon

  Olyan kihalt ez a város, olyan üresek a házak,
  Lent az utcákon a sötétből majd feltűnnek az árnyak.
  Amíg tart az éjszaka, és fel nem kel a nap,
  Érzem, addig tart ez a pillanat.
  
  Október 31-én ismét megjelenik F.O. System első és egyetlen stúdióalbuma. Magyarország első és máig legnagyobb hatású darkwave zenekarának dalai egy kétlemezes Deluxe Remaster Boxban válnak elérhetővé, vagyis az eredeti stúdióalbum mellett a demók és korábbi kiadatlan felvételek is rákerülnek az összesen 28 dalt tartalmazó kiadványra. A megjelenés napján az együttes a budapesti Corvintetőn dedikálja lemezeit, december 21-én pedig a Világvége Fesztiválon ad koncertet, amelyre a Pecsa Music Hallban kerül sor a VHK és a Kollaps közreműködésével.
  
  Az F.O. System a magyar darkzene első, és mára kultikussá vált csapata, mely legalább olyan hirtelen tűnt el anno a rendszerváltás utáni alternatív zenei világból, mint ahogyan 5 évvel korábban feltűnt ott. E rövid idő alatt azonban meghatározó szerepet játszottak a korszak underground zenei életében, és ma már szintén legendaszámba sorolt Fekete Lyuk nevű szórakozóhely egyik emblematikus fellépői voltak.
  
  A zenekar 1986-ban, Óbudán jött létre. Eleinte punk zenével próbálkoztak, de ´87-re kialakult a ma is ismert zenei világ és a klasszikus trió-felállás: Mátyás Attila énekes-gitáros és Jerabek Csaba basszusgitáros mellett Miklós Péter volt a dobos. Bár az együttes mindig is a lélekről szólt, és soha nem politizált, de az angol nyelvű, rövidített elnevezés (Fuck Off System, virágnyelvre fordítva: Elrontott, Rothadó Rendszer) azért jelezte, hogy a lakótelep szürke betondzsungelében felnőtt, a laktanyából éppen kiszabadult tagok akkortájt úgy gondolták, hogy nagyjából semmi sem volt rendben ebben a világban. A közvélekedéssel és a sztereotípiákkal ellentétben azonban semmiféle önkárosító szándék nem bujkált dalszövegeik mögött, éppen ellenkezőleg: a kilátástalanság mellett a szabadságvágy és útkeresés voltak a F.O. System mondanivalójának legfontosabb elemei.
  
  Egykori fellépéseik valósággal szeánszként funkcionáltak, amihez nagyban hozzájárult az őket körüllengő titokzatosság is: a korábbról nem ismert zenészek mindenféle konferálás nélkül, talpig feketébe öltözve adták elő koncertjeiket, s sodró lendületű, letargikus hangulatú dalaik állva hagyták, vagy éppen letaglózták a közönséget – majd mire felocsúdtak, a zenekar már le is vonult a színről. Titokzatos arculatukat csak erősítette, hogy a tagok a kezdetekkor eldöntötték: semmilyen formában nem kívánnak rész venni az akkori zenei üzleti életben, így szinte teljes hírzárlatot alakítottak ki maguk körül, s interjúkat sem adtak.
  
  Az F.O. System sikerét tehát semmi más nem eredményezte, mint a koncertek hangulata, és a zene maga, melyet játszottak. Bár a hivatalos médiában akarva sem szerepelhettek volna, 1988-ra már kinőtték a Fekete Lyukat, és ezt követően nagyobb fesztiválok (pl. a Pecsában tartott Hungaro Carrot) kiemelt zenekarai lehettek. A korban és a műfajban egyedülálló módon külföldre is eljutottak: a New Model Army és a Christian Death oldalán az akkori Nyugat-Németországban, vagyis az NSZK-ban is játszottak.
  
  Öt év után aztán egyszer csak vége lett az F.O.-nak: 1991-ben – amikor a dobok mögött már a későbbi gangsta rapper, Zana Zoltán ült - egy Pecsa-koncert végén jelentette be a megszűnés tényét Mátyás Attila. A befejezésben főként az az egyszerű tény játszott szerepet, hogy maguk a tagok, saját életük változott meg az évek során, s így az az együttállás, mely lehetővé tette e mélyen letargikus hangulatú zenekar létezését, megszűnt.
  
  A sok élményen kívül egy demo kazetta (1988), egy videoklip és egyetlen album (1990) őrzi az F.O. System örökségét. Több mint 15 év csend után először a Pecsában tértek vissza, majd a VOLT Fesztiválon a Cult előtt játszottak, és 2009-ben ismét a Pecsában adtak koncertet. Három év után most újra életjelet adnak magukról: felújított, remaszterizált minőségben, a korábbi demók és más kiadatlan felvételekkel együtt jelenik meg újra egyetlen albumuk, a GrundRecords jóvoltából. A duplalemezes, díszcsomagolásos kiadványt először – bolti megjelenés előtt - október 31-én, a Corvin Áruház legfelső szintjén üzemelő Corvintetőn lehet majd beszerezni, ahol Mátyás Attila és Jerabek Csaba közönségtalálkozót és dedikálást is tart. Másfél hónappal később, december 21-én pedig a Világvége Fesztiválon hangzik majd fel az Utolsó üvöltés: az F.O. ugyanis a VHK és a Kollaps társaságában ad koncertet ezen a napon, a Pecsa Music Hallban!
  
  a Negative Art Prod. bemutatja: Világvége Fesztivál
  2012. december 21., péntek 19:30h, Pecsa Music Hal - Budapestl
  
  Belépő: elővételben 3500 Ft, dec. 10-ig 4000 Ft, ezután és a helyszínen 4500 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 scooter    liane carroll    exhumer    mr.big    as they burn    intronaut    starbenders    baraka    utazó rajziskola    anna murphy    jason biggs    night is the new day    gurd    katona tamás    sziget 2010    időgép    how to destroy angels    morre    action    august strindberg    helstar    catheine zeta-jones    nyócker    timo mass    pankkk  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!