hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [kiállítás]  2012. szeptember 17. hétfő   06:08
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Újdonságok tömege várja a Hangfoglalás látogatóit
2012. október 5-7. SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ

  Teljesen megújulva várja az érdeklődőket a hetedik Hangfoglalás Kiállítás október 5. és 7. között Budapesten, a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban. A 12.000 négyzetméteres területen külön hangos és csendes teremben lehet kipróbálni a hangszereket, lesznek szakmai konferenciák és dj workshopok is. Minden eddiginél több zenei eseményen vehetnek részt a látogatók, fellép többek közt az Intim Torna Illegál, a Söndörgő és a Belmondo.
  
  Térben és lehetőségekben is rengeteget bővült a Hangfoglalás Hangszer-, Hang-, Fény-, Színpad- és Stúdiótechnikai Kiállítás. A budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban idén már saját csarnokot kapnak hangoskodók és külön termet a csendesek. A harmadik helyszínen pedig a koncertek zajlanak. Több szakmai konferenciát is rendeznek a három nap alatt. Az Artisjus főleg az előadói, és az új internetes jogrendszert érintő kérdéseket, míg a Szerzők Egyesülete a szerzői jogokat fogja boncolgatni. A Magyar Színháztechnikai Szövetség a személyi monitorozás, a hangosítás és a színpadi megvilágítás izgalmas kihívásait vitatja meg. A tavaly csak egynapos producer és dj találkozó kibővülve, az egész rendezvény alatt várja a látogatókat. A kiállításon részt vevő dj- és produceri eszközöket felvonultató cégek közül többen is tartanak majd workshopot. Így nemcsak kézbe vehetnek egy szintetizátort a kíváncsiskodók, illetve kipróbálhatnak egy kontrollert vagy éppen keverőt, hanem a szakemberek azt is bemutatják, hogy ezek az eszközök milyen csodákra képesek. Nemcsak a felszerelésekkel, hanem a producerekkel/dj-kkel is megismerkedhetnek az érdeklődők.
  - Rengeteg tehetséges zenei producer van, többen közülük külföldön ismertebbek, Magyarországon nem igazán jutnak szóhoz, nekik biztosítunk szereplési lehetőséget ezalatt a 3 nap alatt – mondta Bernard Tamás, a találkozó szervezője.
  
  A Hangfoglalásra látogatók idén csaknem 300 zenei esemény közül választhatnak, fellép többek között a Belmondo, az Intimtorna Illegál, a CherryBomb és a Söndörgő. Találkozhatnak kedvenc előadóikkal is, akik hangszerbemutatókat, közönségtalálkozókat tartanak. Nagy Feró, Zséda, Szekeres Adrien illetve Szasza a Zorallból is részt vesz a rendezvényen, velük nyilvános, zenés riportok készülnek. A Hangfoglalás minden programja ingyenes.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2022. augusztus 15.
Fesztivált így nem vártunk még soha...
2022. augusztus 16.
Infected Rain + All Hail The Yeti
2022. augusztus 20.
Mátrai felfedezőútra útra hív a Fekete Zaj fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Indul a #kedvesZsámbék! sorozat a Zichy-kastély színpadán
Megújulásban múlt és jelen: Arcus Temporum Művészeti Fesztivál Pannonhalmán
Ég veled, Laci!
Ingyenes zarándokkoncert a Szent Efrém Férfikarral
Budapest Park története a Backstage című könyvben
Bëlga, Ricsárdgír, Jóvilágvan a fORMA fESTen
Megújulásban múlt és jelen: Arcus Temporum Művészeti Fesztivál Pannonhalmán
Galiba gyermekfesztivál
 kiemelt 
Mátrai felfedezőútra útra hív a Fekete Zaj fesztivál
  
Az idén augusztus 17-20

Simply Red
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
 friss hozzászólások 

Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 james sullivan    mercyful fate    paul anka    witkin    tosca    sacra arcana    age of agony    trick or treat    hierophant    katherine heigl    incubus    constants    heaven steet seven    szalóki Ági    saint vitus    zz top    leecher    grindrise fest vi    mantra porno    unstoppable    franz ferdinand    crazy town    for today    mortiis    mechanical sound empire  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!