hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2012. szeptember 12. szerda   05:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Klipet forgat Kowalskyval az Ocho Macho
2012. szeptember 12. Zöld Pardon

  Lehet készíteni a lábakat és a karokat: szeptember 12-én, szerdán az Ocho Macho zenél a Zöld Pardonban. A csapat muzsikája arra lett kitalálva, hogy ugráljon, csápoljon, táncoljon, tomboljon rá a közönség. Ráadásul meglepetésvendéggel és klipforgatással is készülnek a fiúk az estére.
  
  Bob Marley és Manu Chao Vas megyei keresztgyerekei, az Ocho Macho lépnek a Zöld Pardon színpadára szeptember 12-én, szerdán. A fiúk idén nyáron körbejárták az országot, hogy latinos, reggaes, punkkal és rock ´n´ rollal vegyített zenéjükkel megtáncoltassanak mindenkit koncertjeiken.
  - Csodás fesztiválszezont tudhatunk a hátunk mögött, heti 4-5 bulival, ráadásul olyan helyekre is eljutottunk, ahol eddig még sosem léptünk fel. A Zöld Pardonbeli koncertünkre kicsit úgy tekintünk, mint ennek a búcsúztatójára, a megkoronázására. Éppen ezért egyfajta zenei összegzésre számíthat a közönség, másfél órába zsúfoljuk a legjobb pillanatokat, hatalmas bulit csapunk – mondta Kirchknopf Gergő, a zenekar énekese.
  
  Az Ocho Macho koncertjein nem szokatlan a vendégénekes: a szigetes koncertjeinken szinte már hagyomány, hogy a közönség soraiból a színpadra pattan egy ismert zenész, és vokálozik a csapattal. Idén a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere, KRSa, állt be az El Mundo Fantástico erejéig a Machók közé. Szeptember 12-ei ZP-s fellépésén az Ocho Macho biztosra akart menni: előre meghívott vendéggel fokozzák a hangulatot. A koncert végén Kowalsky csatlakozik a fiúkhoz, hogy előadják közösen rögzített dalukat, a Képzeld el másképpet.
  
  A dalhoz kötődik egy másik fontos esemény a Zöld Pardonban: a csapat itt kezdi el forgatni hozzá a videót.
  - Kétszer adjuk majd elő a koncert végén a számot. De nemcsak ezekben a percekben készítünk felvételeket, hanem végig, az érkezésünktől, a beálláson keresztül a koncert alatt is – árulta el a csapat frontembere.
  
  A szerdai koncertre a belépő 400 forintba kerül.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Zöld Pardon

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kockásing revival    stimmgewalt    power trip    angra    machinae supremacy    kaltenbach open air    dub fx    liam gallagher    horse the band    proghma-c    high on fire    mangani 888    matthew macfadyen    kissi´ dynamite    lenny kravitz    brian de palma    lóci    postumus    ivan & the parazol    eva longoria    kaltenecker    welicoruss    jeszenszky istván    ozirisz    bill clinton  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!