hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2003. szeptember 17. szerda   12:40
nincsen hozzászólás

szerző: Podravka
Scrapy
2003. július 19. Vörös Yuk

  Guinness, Whizz-bang, A kókler

  Hát, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártam ezt a napot! De szerencsére ezzel nem voltam egyedül, ráadásul a Vörös Yuknak köszönhetően a lányok ingyen térhettek be a klubba! Úr Isten, nem győztünk forgolódni a nyári kánikulában kivetkőzött szépségek után!
  Visszatérve, régen nem volt ennyi ember ezen a helyen, ami sejtette, hogy ezen az estén igazi nagy táncőrület lesz. Remek hangulat uralkodott kezdetektől, ami az egész estét, éjszakát és reggelt is meghatározta.
  
  Még elég szellősen voltak az emberek, amikor is megkezdte első fővárosi fellépését az antiszociális jánossomorjai Oi! banda a Guinness. A névválasztás már sejteti, hogy itt bizony ser szerető népekről van szó, amit nem csak egy név, hanem a szövegek jelentős része is magában hordoz. Természetesen kicsiny hazánk egy jelentősen művelt népe, csak a lumpen prolik sör, verekedés, foci szentháromságát látja az Oi! zenében, de hát, az ilyeneknek kár lenne bármit is elmagyarázni, hogy mennyivel több van ebben a stílusban, és az ezt körülvevő légkörben. Persze ezt borzasztó nehéz lehet felfogni és megtapasztalni, ha az ember, csak kedvenc melodycore zenekaraira mozdul ki a számítógépe elől, és nem szagol bele ennek a sörszagú, hangos kis közösségnek az életébe! Persze ez se lenne gond, de ha meg sem próbálja megismerni, ellenben a nyilvánosságot kihasználva borzasztóan le tudja húzni eme műfaj külföldi jeles, és kevésbé jelesebb képviselőit, az már elég nagy gond! Akkor inkább ne írjon róla!
  Visszatérve a Guinness munkásságához; a nagyszerű jánosi Oi! hagyományait próbálja tovább vinni, remélhetőleg előbb-utóbb egyre jobb megszólalással. Mivel, még nincs hanghordozójuk, a közönség egy kicsiny része, csak a 4 Skins A.C.A.B. (All Cops Are Bastards) számának a refrénét énekelhette együtt a srácokkal.
  
  Végre megismerhettem a Whizz-bang zenekart (sajnos a Ska Táborban a fellépésük elmaradt). Puff! Az est egyik legnagyobb meglepetését produkálták számomra! Három olyan profi fúvós tolta, hogy majdnem leszédült a fejem! Egy tökéletesen megszólaló kis zenekar volt, és mindössze egy kifogásolni valóm volt, hogy az egyébként rendkívül jó hangú énekes olvasta a szöveget. Ezt leszámítva minden rendben volt: swing-es, rockabilly-is témák, amik jól megmozgatták a közönséget, annak ellenére, hogy szinte senki nem ismerte azelőtt a srácok zenéjét. Micsoda fogadtatás! És, végre egy újabb jó megszólalású bulizenekar!
  
  Igen, fantasztikusan telt az est és jött a legnagyobb hazai név: A Kókler! Nem igazán emlékszem olyan bulijukra, amikor ne lett volna tánc, hát most meg aztán a terem elejétől a végéig ment a skankingolás. Itt jegyezném meg, hogy az elmúlt egy évben pozitív változás történt a fővárosi ska táncolási kultúrában. Igen, megtanultuk, hogy ha szól a ska, akkor táncolunk, szaknyelven skankingolunk, ami a világ egyik legegyszerűbb dolga, és egyben az egyik legcsodálatosabb is. Kóklerék szinte az egész repertoárjukat eljátszották, mondjuk minimális szüneteket tartva és kicsit gyorsabban az átlagosnál. Mit ne mondjak futkosott a hátamon a hideg, már megint. Vér profi! És néha srácok már mosolyognak is koncert közben!

  Scrapy

  Izzadság, fáradság és még csak ekkor következett a német Scrapy. Nem tudom minek volt köszönhető, de hétről hétre egyre többen beszéltek erről a koncertről, és egyre többen ismerték meg számaikat. (Megoldás: mp3, ftp, dj. Sas.)
  
  Elég gyorsan dugig telt a terem, több mint 200-250-en zsúfolódtak be a koncertterembe! A színpadra felpakolászott a német legénység. Szám szerint kilencen, ebből három fúvós, egy szintis, két gitár és egy ének a többi a szokásos. És elkezdődött! Saturday Night Drink Activistcsendült fel az első himnusz. Igen, merthogy a passaui srácok remekül keverik a tradicionális ska és a singalong-os streetpunk elemeit. Mivel, hogy sokan ismerték már a csapat munkásságát, voltak önként jelentkezők, akik a mikrofonért folytattak öldöklő küzdelmet (néha már kicsit hardcore-os volt az egész). Elől éneklés, hátul tánc, azaz hogy mindenütt tánc! Ez is profi megszólalás, és persze nem maradtak a végtagok passzívak. Nem volt ember, aki legalább ne bólogatott volna. Jöttek futószalagon a slágerek, mondjuk inkább a középtempós táncolós nóták, a sok skinhead reggae-s résszel (ó, de szép részek). Ezek a német srácok nagyon érzik a zenét, hihetetlen változatosság és sokszínűség jellemzi a zenéjüket. A szövegek a kemény munkáról és az életről, valamint a rengeteg ivászatról és a buliról szólnak. Ha teszik, hanem, ők tényleg így gondolják, és nekik ezek fontosak az életben. Ja, és persze a német Mad Butcher kiadónál vannak, aminek is fő profilja streetpunk és a ska zenekarok kiadása, és amely nyíltan támogatja az antirasszizmust és baloldali eszméket.
  
  A Scrapy-nek eddig kettő nagylemeze jelent meg a Better Wake Up és a Saturday Night Készítettek egy split lemezt a Stage Bottles-szel (harcos skinhead streetpunk banda), de a Skinhead, Boots & Reggae slágerük több válogatáson is megjelent. Ezenkívül, azon kivételezett csapatok közé tartozik, amely a francia ska legenda a Skarface születésnapi albumán (Merci) átdolgozhatott egy számot az ünnepelt zenekartól. Ezek után kijelenthetjük, hogy talán Európa egyik legfelkapottabb ska egysége volt itt Pesten. Még valami, ebben a zenekarban is egyaránt megtalálhatóak skinhead és punk srácok
  
  A több mint egy órás őrület végén, alig bírt állni a lábán bárki is a németek közül (mondjuk mi sem voltunk éppen a legfittebbek). Ezekután egy órán át levegőztem a parkolóban, így egy másodpercet sem láttam a Meskalin fellépéséből. Később, már lent mulattunk a ska discora, ahol természetesen nem voltunk egyedül. Itt is remek hangulat volt, majd nekiállt bulizni a Scrapy is. Kikérték a söreiket, a rövideket és reggel hatig (!) mulattak. Mi a III. kerületi Rendőrkapitányság előtt elköszöntünk tőlük, ahol még a földön fetrengtek és italozgattak. Tudtak szórakozni
  
  Habár nagyon elfogult vagyok, de mások véleményét is figyelembe véve, kijelenthetem, hogy a Vörös Yuk idei legnagyobb buliján vehettünk részt, ahol rengetegen voltak, jó volt a hangulat és minden adott volt, hogy még sokáig erről az estéről beszéljünk.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Keksz

scrapy

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Energikus melankólia - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Electric Callboy, Bury Tomorrow, Wargasm
101 Hang – Depeche Mode Special Tribute
The Necks különleges fellépése Budapesten
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
Niia a Dürerben
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 assassin    mesevilág    harms way    how to train your dragon    harlem gospel choir     james lomenzo    black therapy    ghostpoet    big miracle    gurd    minimax    severe torture    led zeppelin    like a strm    the bulletmonks    abandon all hope    egri jános     natalie portman    dagoba    alestrom    zoli band    live life hard    attack attack    the flaming lips    tesco disco  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!