hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előadók   2012. július 18. szerda   05:56
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Egy másik zenekar


  2009 májusa volt, amikor a három jó barát – Jenő, Geri és Barna – megalapította a zenekart. Bár elmondásuk szerint akkoriban sokat esett az eső, nekikezdtek saját számokat gyártani. Egy évvel később csatlakozott hozzájuk az építészmérnök-palánta Gyuri és a bostoni Berklee-n végzett Isti. Hogy „az út a fontos, vagy a cél”, már akkor se tudták, azt viszont érezték, hogy egy ütős, női hang tehetné őket teljes egésszé. Így lett 2011-ben a húsz esztendős Gabi is a zenekar tagja és ezzel a lendülettel elnyerték az Emergenza tehetségkutatóján a legjobb magyar zenekarnak járó díjat. A versenyt követő időszakot teltházas koncertek, nyári fesztiválok, kétszer 30 perc Dallamos Villamos és az elengedhetetlen, verejtékes alkotói munka jellemezte.
  
  Kitartó és lázas munkájukat siker koronázta, hiszen tehetségükre olyan neves zenész figyelt fel, mint a nagyérdemű Jamie Winchester. Az együttműködés első gyümölcse pedig egy új dal, a „Jó reggelt, Élet!”, amire Magyar Gábor keze által egy szép és igényes videoklip is született.
  
  Hiteles forrásból tudjuk, hogy a zenekar stílusa alternatív, dekadens, pop-rock néhol jazzes elemekkel vegyítve. Szövegeik többségében csókolózás és időjárás jelentés figyelhető meg. A névválasztás történetét illetően pedig a zenekarvezetőt, Bartalos Jenőt, idézem: „Mondhatnánk, hogy sokat gondolkoztunk a nevünkön, de nem lenne igaz. Amikor próbatermet foglaltunk mindig azt kérdezték, hogy „ez most melyik zenekar”? Ez a HR Zenekar? Nem. Ez az Osló? Nem, ez egy másik zenekar. Tudod mit? Írd be hogy az Egy Másik Zenekar. Hát így!”


Kulcsszavak:
  Egy másik zenekar 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Egy Másik Zenekar

 programajánló: 
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 malacka és a tahó    verge    silver church    horda    cannes     bufo alvarius    olivia wilde    alex chilton    music television    dragon hunters    melechesh    howard jones    thomas gundermann    adrien brody    orden ogan    harvester    krinolin    airbourne    katy perry    szakcsi    katherine heigl    draconian    eejit midget    pannonia allstars ska orchestra    over the rainbow  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!