hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
magazin [nyilt levél]  2012. április 12. csütörtök   12:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Lemondta a Kolin fellépését a Fishing on Orfű


  A Fishing on Orfű fesztivál szervezői sajnálattal értesültek az inzultusról, amely Linczényi Márkot, a Kolin frontemberét érte a napokban Pécsett. Az előadót április 7-én, koncertje során érte fizikai bántalom a város egyik patinás klubjának színpadán, melyet követően a koncert megszakadt.
  
  Köztudott, hogy a tettlegességet kiváltó ok a zenekar egyik szokásos show-eleme volt, mely során Linczényi egy, a közönség soraiból jelentkező hölggyel váltott csókot. Ezt követte egy, a csókot nehezményező férfi támadása.
  
  A június 21-23 között megrendezésre kerülő Fishing on Orfű szervezői az esettel kapcsolatos általános pécsi felháborodás nyomásának engedve, valamint az attrocitás megismétlődésével kapcsolatos kockázatok minimalizálásának érdekében a mai napon lemondták a Kolin zenekar Fishinges fellépését. 
  
  A FOO évek óta tematikusan állítja össze az egyes színpadok programját; a Kolin az első napon játszott volna, olyan, többnyire önmagát nem feltétlen komolyan vevő és leginkább a szórakoztatásra koncentráló produkciók mellett, mint a Bëlga, a Soerii & Poolek, a Kelemen Kabátban vagy a Marlboro Man.
  
  A Kolin helyett a neves szlovák art-pop formáció, a Longital lép majd fel. 


Kulcsszavak:
  fishing on orfű 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Fishing on Orfű a Facebook-on

 kapcsolódó cikkek: 

Gyerekrendezvénnyel rukkolnak elő a Fishing on Orfű szervezői

Megérkezett a Fishing on Orfű teljes zenei programja

Képzőművészeti Pályázat - mutassuk be alkotásodat a Fishing on Orfűn?

Itt a Fishing on Orfű teljes zenei programja

Rendhagyó könyv készült a Fishing on Orfűről, Beck Zoltán tollából
 a rovat legfrissebb cikkei: 
10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!
Edukatív játékkal emlékeznek meg a 200 éve született Jókai Mórról
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
Csütörtökön indul a város egyik legszínesebb fesztiválja, a Budapest Ritmo
Május 12-én a Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba
Új arcokkal és egyedülálló műsorokkal vág neki az évadnak a Park FM - még több zene be, valóság ki!
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 datarock    panírozott barikák    nick mccarthy    born from pain    pure love    angerseed    illúzió    marco mendosa trio     gurszky péter ádám    nofx    gájer bálint     zoolander 2    jövő háza    subliminal merger    easy a    faces of suffering    brittney jones    nagyúr    wrong side of the wall    mardi gras    anne hathaway    the arusha accord    the all-american rejects    metal    petrás jános  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!