lemezajánló [nagylemez]  2003. július 2. szerda   10:33

nincsen hozzászólás

  Emlékszem, amikor egy nap nyugalomra vágyva kerestem valami megfelelő zenét a rádióban. Persze nehéz dolgom volt: sehol nem találtam semmi különöset, még azon a két állomáson sem, amit még elfogadhatónak találok. A rádióm keresője a régi, csavarós, analóg fajta volt, a csavarás az ilyen készülékeknél jól ismert, futurisztikus süvítő, elektromosan vinnyogó hangokat vonta maga után. Az állomások közötti éteri zaj ez, és észrevettem, hogy valahol itt kell keresniigen, meg is van! Hirtelen feltűnt egy végtelen hosszú percegés, halkan süvöltő csendben. A ropogó hangok pattogó, szóródó labdákra emlékeztettek, de pont olyan hangszínük volt, hogy valahogy puhán simogatták a tudatomat. A ritmus aszimmetrikus volt, egy állandó sebesség körül ingadozott, néha pontos volt, néha megszerkesztettnek tűnt, de az egész kellemesen kiszámíthatatlan volt, agymasszázs, valami csatorna vagy csatornák hullámtörmeléke, akárcsak a sziklán szétporladó víz a tenger egyenletes partmosásához képest.
  
  Elégedetten dőltem hátra: igen, ezt fogom hallgatni, és milyen jó zene is ez. Meg kell jegyezni ezt a frekvenciát. Nem is gondoltam, milyen sokáig fogom élvezni ezt a senki által el nem készített, mégis létező zenét. Elég sokáig. De megtalálom-e máskor is ezt az adást? Csak különleges, régi rádiókkal lehet befogni; ma már egyre terjednek az olyan rádiók, melyek soviniszta módon csak a tisztán befogható állomásokat ismerik el, a közöttük lévő tér, a dzsungel saját zenéje helyett tudálékos némaságot hallunk, mert digitális felfogásuk semminek tekinti ezeket a valójában mélyre ható zajokat.
  
  Még jó, hogy vannak, akik saját fegyverét fordítják a zord technika ellen.
  Vannak, akik a zenének ugyanezt az értelmezési rétegét próbálják megfogni, amit például ez a rádióadók közötti akaratlan zúgás, ropogás ad. A rovar17 ilyen. Nem verbális zene szájbarágós dallamokkal, melyeket még többszörösen le kell fordítania agyunknak, hogy végül érzéseket váltson ki belőlünk (ha sikerül). Ez az album nem bízza e fordítási folyamat útvesztőire az átvinni kívánt üzenetet, ahol aztán sok minden történhet vele. Ez a zene maga az értelmezett eredmény. Az érzelmek kavargó, megélt áramlása, úgy, ahogyan azok valójában folynak bennünk. Digitálisan kifejezve: agyunk gépi kódja a magas szintű, ilyen formájában még érthetetlen nyelvezet helyett.
  
  Közel áll az ember által természetesen kibocsátott sugárzáshoz: agyunk zúgása hangfalakra kapcsolva. Ezt a zenét hallgatva történik meg a visszacsatolás: a hangok fejünkbe jutva azt a tengert, hullámzást indítják el, ami szülte őket. Mivel az alaphúrokat rezdíti meg belül, sokkal több és komplexebb üzenetet hordoz, mint a hagyományos zene, a hatás fizikai, és néhol annyira megvalósul, hogy az agyamon átfutó hullámok elérték a mozgató központokat is: egy-egy rándulás erejéig engedelmeskedtek az izmaim a parancsnak, amelyek a levegőn keresztül a fülemig eljutva az idegpályákon futottak át.
  
  Új világot fedez fel ez az album, olyat, ahol még csak kevesen jártak, és így olyan sok a látnivaló, hogy körülnézéssel telik a benne töltött idő. De ha akarunk, utazhatunk is benne.
  
  Ezen a zenén lehet szörfölni. Ez az album végre olyan felületet ad, amire rá lehet állni, ülni, feküdni. Akár bele is lehet merülni, úszni benne. Akad benne látnivaló, mindenféle magával sodort furcsa lény és tárgy, melyek elúsznak mellettünk, mindet sokszor alig vesszük észre.
  Néha úgy érezhetjük, nem is értjük meg e zene összes üzenetét, de tudatalattink igen, ahogyan valójában a szavakat sem értjük, csak azokat az érzéseket, amiket megpróbálunk kifejezni velük.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: