hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2012. február 16. csütörtök   06:00
nincsen hozzászólás

szerző: Skalar Music
God Is An Astronaut
2012. március 14., Budapest, Dürer Kert



  A 2011-es koncertszezon egyik legemlékezetesebb eseménye a God Is An Astronaut hazai debütálása volt, hiszen a post-rock koronázatlan királyai méltán bizonyították, hogy szenvedélyben és érzelmi telítettségben gazdag szerzeményeik a lehető legdinamikusabb élő előadásmódot vonják maguk után, a lemezszintnél is erőteljesebb megszólalásról nem is beszélve. Így aki akkor már átélhette a varázslatot, most repetázhat, aki pedig kihagyni kényszerült a legutóbbi alkalmat, most lehetősége nyílik a pótlásra.
  
  Márpedig bárhogy is nézzük, mindkét opcióval illik számolni, hiszen a Kinsella-testvérek zenekara ezúttal tízéves fennállását ünnepli meg a hozzánk is eljutó Európa-turnéval, így biztosak lehetünk abban, hogy a legutóbb tapasztalt definitív szetten túlmutatva is egy ínyencségekkel, ritkaságokkal gazdagított programnak lehetünk fül- és szemtanúi, amiről a minőségi vetítés is újfent gondoskodni fog. Mindemellett persze új lemezre is lehet számítani, elvégre a zenekar október végén úgy nyilatkozott, hogy már nyolc dallal el is készült, és akinek ez sem lenne elég, a banda újrakeverteti első kiadványait, és bónuszdalokkal ismét hozzáférhetővé teszi azt az év elején. Így bátran állíthatjuk, hogy 2012 is a God Is An Astronaut éve lesz a post-rock felségterületén kívül és belül egyaránt, hiszen a kvartett épp olyan alázattal tekint vissza arra, honnan is hódíthatta meg az egész világot, mint ahogy kitartó szorgalommal igyekszik is fenntartani közönségének figyelmét, szeretetét.
  
  És talán azzal sem lövünk mellé, ha úgy gondoljuk: a már bizonyított és klasszikussá érett dalok mellett egy-egy új katarzisbomba is beférhet majd a koncertbe, így pedig tényleg csak annyit tudunk mondani, hogy amennyiben kíváncsi vagy az év leginkább meghatározó post-rock eseményére, találkozzunk a Dürer Kertben március 14-én, mert újfent egy olyan élményben lehet részed, amit ilyen színvonalon és ilyen energiával kizárólag a God Is An Astronaut képes közvetíteni.
  A koncertre a belépőjegy elővételben 3200 Ft., a rendezvény napján 3900 Ft.


Kulcsszavak:
  god is an astronaut 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A God Is An Astronaut myspace oldala

 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Skalar Music

 kapcsolódó cikkek: 

Megjelent a post-rocker GOD IS AN ASTRONAUT új live-stúdióalbuma a „The Beginning Of The End“

God Is An Astronaut, Rosa Parks

God Is An Astronaut: ismét hazai vendéggel

God Is An Astronaut – 2012-ben is jönnek!

God Is An Astronaut, Marionette ID
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Várd a május: Nulladik Változat dübörög a Gödörben!
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Fesztivállá nőtte ki magát a Depeche Mode buli
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
Will Smith koncertezik a Budapest Parkban!
Alan Walker is érkezik a SZIN-re
Könnyed, nyári desszert - augusztus 2-án Steve Aoki a Parkban!
 kapcsolódó fotók: 

God Is An Astronaut (IRL) - 2012. március 14. Dürer kert
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pintér csaba    így neveld a sárkányodat    lost dreams    mercenary    fusion bomb    vadvirágok blues band    építészet    julian sas band    cloud 9+    herbaliser    pomogácsok brutal monsters    nightmare in elm street    george lucas    serj tankian    scorpions    millenáris    guns n´ roses    hopes die last    jürgen von knoblauch    in vain    circle jerks    xentrix    palace    jared leto    anna phoebe  

r41
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!