hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előadók   2011. július 30. szombat   22:04
nincsen hozzászólás

szerző:
Magma Rise


  A zenekar 2009 nyarán alakult és a tagok egy részének korábbi közös zenei vonalát viszi tovább. A hajdani 1993-tól 2001-ig létezett és 4 lemezanyagot megjelentetett, ezekkel a hazai és a külföldi underground metal körökben is komoly sikereket elérő Mood zenekar alapítói közül Holdampf Gábor és Hegyi Kolos is a zenekar tagja.
  
  Holdampf Gábor a Wall of sleep zenekar alapítója és énekese volt 2001-től 2009-ig. A Wall of sleep szintén négy hangzóanyagot adott ki amelyekkel megvetette lábát a nemzetközi színtéren is. A 2006-ban megjelent Sun faced apostles című anyagon a doom metal ikon Scott Wino Weinrich gitáros-énekes (Saint Vitus, The Obsessed, The Hidden Hand, Shrinebuilder) is szerepelt. A Wall of sleep lehetőséget kapott több nyugat-európai turnéra, valamint 2004-ben a németországi 2 napos Doom shall rise fesztiválra is meghívták, amely a doom műfaj legfontosabb seregszemléje. A Wall of sleep 2007-ben a svéd I Hate Records-hoz szerződött amely együttműködés következtében nemzetközi elismertsége még inkább növekedett.
  
  A Stereochrist, amelynek a Magma rise gitáros Hegyi Kolos az alapítója, szintén a Mood feloszlása után jött létre. A Stereochrist a Wall of sleep-pel egyenrangú nemzetközi elismertségre tett szert két nagylemezével, valamint több külföldi turnéjával, amelyek közül a legsikeresebb a thrash metal műfaj vezető csapatával, az amerikai Testament-tel lebonyolított 2008-as turné volt..
  
  Az 1992-ben alakult Neck sprain csapatából a hajdani dobos Bánfalvi Sanyi, (aki Ákos zenekarában is tevékenykedik ) és a gitáros Janó Mihály alkotja a Magma rise másik felét. A Neck sprain a súlyos zenék kedvelőinek körében nagy népszerűségnek örvend, három lemezük az 1999-es Overgain, majd a 2000-ben kiadott True soul dead body valamint a Heavyweight 2006-ból a magyar underground metal alapvetései, amelyek a számtalan turnéval és fesztiválbulikkal (bulik a Slayer-rel, Deftones-zal, Meshuggah-val, Soulfly-jal) egyetemben egyre növekvő tömegbázist szereztek a zenekarnak.
  
  A Magma rise bemutatkozó albuma Lazy stream of steel címmel jelent meg 2010 márciusában.
  
  Tagok:
  
  Holdampf Gábor (ex-mood/ex-wall of sleep)-basszusgitár/ének
  Hegyi Kolos (ex-mood/stereochrist)-gitár
  Janó Mihály (neck sprain)-gitár
  Bánfalvi Sándor (ex-neck sprain, ákos)-dob


Kulcsszavak:
  Magma Rise 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Magma Rise honlap

A Magma Rise Facebook oldala

 kapcsolódó cikkek: 

I am: Új dal az április 5-én érkező új Magma Rise albumról

Április 5-én érkezik az új Magma Rise album - Dalpremier: Dressed Up As A Dream

Mozgalmas hónapok előtt a Magma Rise - Vinyl megjelenés, Nyugat-európai koncertek, és egy új nagylemez kiadása várható idén

Moby Dick, Omen, Magma Rise és Heedless Elegance - Fém bandák találkozója Budapesten!

Magma Rise: megjelent, és teljesen végighallgatható a To Earth To Ashes To Dust lemez
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
 kapcsolódó fotók: 

Magma Rise - 2011. május 11. Club 202
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the dead daisies    venom    ann my guard    jaden smith    ryan gosling    black sabbath    this gift is a curse    dropout kings    ugly kid joe    sunnata    manegarm    jake gyllenhaal    buried in verona    james franco    lúdbőr    bikini    jon oliva    kruder & dorfmeister    jennifer garner    nightquest    the legend of the guardians    pacino    atlasz gábor    volt 2012    vale of tears  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!