hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2011. május 9. hétfő   19:39
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Brains, Anselmo Crew, Marka & Vida L /allnightbreakz/
2011. május 12. Szikra - Budapest

  21h Anselmo Crew
  
  Az Anselmo Crew-t 2002-ben alapította az épp Új-Zélandon utcazenészként kalandozó énekes, saz-os, tangóharmonikás Sub Anselmo és az oda épp Ázsiából érkező Tomaso Anselmo basszusgitáros, majd hazatérvén szintén kalandozó kedvű zenészekkel létrehozták az urbánus world music legszélesebb palettáját felvonultató kommandót, amellyel mai városi tánczenékbe oltják a Föld kontinenseinek autentikus zenei hagyományait Latin-Amerikától Törökországon át Afrikáig. Koncertjeiken elsöprő karneváli hangulatot teremtenek. A zenekar a napokban jelentette meg új maxi lemezét, melyen 3 új dal és a barcelonai Che Sudaka zenekarral közösen elkészített Warrior című szám is szerepel.
  
  23h Brains - Refresh The Style lemezbemutató, második felvonás
  
  Azoknak, akik lemaradtak a februári budapesti lemezbemutató koncertről, azoknak, akik ott voltak, de semmiképp sem hagynának ki egy következő pesti bulit, és azoknak, akik még sosem voltak Brains koncerten, és úgy érzik, végre eljött az idő!
  
  Koncert után Marka & Vida L /allnightbreakz/
  
  A legendás Kultiplex műintézményben összeállt triumvirátus, akik a hazai break-műfaj egyik meghatározó szereplőivé nőtték ki magukat néhány év alatt. A kollektíva a gatyarázó funk-break-ektől az agytekervényformáló acid-break-ekig minden frekvenciát annak érdekében használ, hogy egy jelenlévő se maradjon ritmikus lábmozgás nélkül.
  
  Jegyár: 1 900 Ft
  NemTétel ár: 1 500 Ft.
  
  Jegy csak a helyszínen kapható!
  (Korhatár 18+)


Kulcsszavak:
  brains     anselmo crew 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Anselmo Crew
Brains

 kapcsolódó cikkek: 

Az akadályokat leküzdve született meg a Heavy Brains új lemeze

Élvezi a zuhanást az Öröm a Zene-fődíjas Heavy Brains

Brainstorm, Rage, Tri State Corner

Ingyenes Brainstorm és Rage koncert csütörtökön a Barba Negrában!

Brainrage Over Europe: Brainstorm + Rage
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 wolf shaped clouds    audioplanet    gods tower    anna and the barbies    john frusciante    coroner    dirty dogs    beri ary    ludditák    gaudi    day of mourning    clutch    the bouncing souls    the hives    csík    trentemoller    purified in blood    like a storm    sights & sounds    josé carreras    volt    peter watkins    the haunted    al di meola    arany jános  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!