beszámoló [koncert]  2011. május 2. hétfő   05:03

nincsen hozzászólás

  A kellemes pihenéssel vagy éppen dolgos locsolással abszolvált húsvéthétfőt egy igazi mocsári sludge koncerttel vezethetett le minden súlyos muzsikát kedvelő rajongó. Az USA-ból származó Weedeater és a Zoroaster marcona zenéje mellett a hazai Haw és az Our Existence Is Punishment szolgáltatta a talpalávalót a Tündérgyár apró színpadán, amely underground buli épp olyan remek volt, mint amire előzetesen számítani lehetett.
  
  Az Our Existence Is Punishment a Nadir zenekar mellékhajtása, amely súlyos, világvége hangulatú doom metalt rejt. A 2007-ben alakult banda első nagylemeze nemrég jelent meg The Horrid Truth Still Untold címmel, így erről az anyagról hallhattunk dalokat a rendelkezésre álló szűk fél órában. A zord muzsika korrekt hangzással gördült elő a hangfalakból, és az ekkor még elég csekély számban jelen lévő néző elégedetten bólogatott a rideg doom riffekre. Vitya meggyőzően hörögte a sorokat, és a nyomasztó riffek is erőteljesen szólaltak meg Czetvitz Norbert gitárján. Az Our Existence Is Punishment a Nadirhoz hasonlóan egy minőségi hazai zenekar, bármikor szívesen látjuk őket a színpadon.
  
  A 2008-ban alakult Haw a stoner koncerteken rendszeresen felbukkanó, szívesen látott hazai vendég, akik nagyon feelingesen játsszák a fogós, jól felépített dalokban manifesztálódott stoner metal zenéjüket. Ezúttal is abszolút lelazul hangulatban zúzták el a műsorukat a srácok, a rakoncátlankodó mikrofonkábel sem tudta megakasztani a produkciójukat. A Stereochrist-ból ismerős Makó Dávid kiváló frontember, aki az énektémák meggyőző prezentálása mellett a számok közötti poénkodásokban is otthon van. Most is előkerült a bendzsós All Good All Fine, valamint a fogós One More Man Gone, és az ismerős nótákat heves bólogatással nyugtázta az egyre népesebbé váló közönség.
  
  Az amerikai Zoroaster foglalta el a színpadot, akik tavaly adták ki harmadik albumukat Matador címmel. A 2003-ban alakult atlantai trió jófajta sludge muzsikát tol, amelyet az intenzív fellépésükkel a jelenlévőkben is nyomatékosítottak. Az igazi szőrös, szakállas vadember kinézetű figurák nagy elánnal zúztak, főleg az izomból, látványosan csépelő Dan Scanlan dobos vonzotta a tekinteteket, valamint a basszusgitárjával életveszélyesen hadonászó Brent Anderson. Műsoruk főleg a Matador albumra épült, a koszos, brutális hangzás pedig rátett még egy lapáttal a hipnotikus, kicsit elvont hangulatú zenéjük erejére. Abszolút meggyőző volt a jó 40 perces koncertjük, bár a végére már kicsit monotonnak éreztem a nagyon hasonló riffekből és tempókból felépülő szerzeményeik lüktetését.
  
  Az észak-karolinai Weedeater-t 1998-ban alapította Dixie Dave Collins basszer/énekes a (nemrég újra turnézó) Buzzoven feloszlása után. Igazi bozontos, szőrös tökű sludge metalt játszik a fű (és alkohol) imádó trió, melynek legutóbbi állomása a JasonThe Dragon című idei nagylemez. Az idén nagylábujját kedvenc shotgunjával ellövő Dixie mester jó hangulatban tántorgott fel a színpadra, és az elfogyasztott alkoholmennyiségnek megfelelően hozta a kellően elmeháborodott előadását. Már eleve vigyorra görbül az ember szája az őszülő szakállú, kinézetében a fővárosi hajléktalanokat magasan verő ápolatlan figurán, hát még amikor keresztben álló szemekkel károgja/hörgi a nótákat és a hangfalak felé dőlve röfögteti a basszusgitárját. A szemeket vonzó Dixie mellett a nagydarab, érdekes raszta frizurával bíró Keith Kirkum is megérdemelte a figyelmet energikus dobolása révén, valamint Dave Sheperd is igazi feelinggel pengette a zsíros, ólomsúlyú riffeket gitárján. A hangzásra itt sem lehetett panasz, elemi erővel törtek utat fülünkbe a málházós és gyorsabb sludge témák egyaránt (a mikrofon időközönkénti kihagyása azért bosszantó volt). A megtelt teremben átéléssel fejet rázó tömeg is vette a lapot, remek hangulatú fellépésnek lehettünk részesei. A jó 50 perces koncerten a JasonThe Dragon dalai mellett (Mancoon, Homecoming, Turkey Warlock, címadó) természetesen régebbi nótákat is elővettek, különösen nagyot ütött például a God Luck And Good Speed, Wizard Fight kettős, a Weed Monkey, a Gimme Back My Bullets és a Monkey Junction. A középső ujjára húzott üres Jack Daniels-es üveggel búcsúzó Dixie tökéletes lezárást adott ennek az igazi bunkó sludge koncertnek, amely a maga tuskó egyszerűségében volt tökéletes.
  
  Bánhatja, aki a zúzós sludge buli helyett inkább otthon pihente ki a húsvét fáradalmait, mert mind a négy zenekar remek előadást nyújtott. A hangzás és a hangulat is a helyén volt, még több ilyen tróger, mocsárszagú sludge/stoner koncertestet a népnek!

Kulcsszavak:
  weedeater     zoroaster     haw     our existence is punishment 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás