hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2011. február 24. csütörtök   03:13
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Witherspoon és Pattinson


  Robert Pattinson és Reese Witherspoon a Vizet az elefántnak (Water for Elephants, hazai bemutató: május) című film számára felvett érzelmes-érzéki jelentét azért is különös volt elkészíteni, mert a páros már játszott együtt A hiúság vásárá-ban: de Robert Pattinson akkor Reese Witherspoon fiát alakította.
   Nem is értem, túl idős voltam Reese fiának nyilatkozta a forgatás helyszínére látogató tévéseknek Pattinson. Talán ezért vágták ki a legtöbb jelenetemet a végső változatból. Azt hiszem, a nevem rajta sincs a főcímen.
  Ezúttal biztosan nem vágják ki: ő játssza azt a fiatalembert, aki az 1920-as években megszökik otthonról, és csatlakozik egy vándorcirkuszhoz, ahol beleszeret a porond csillagába (az erőművész feleségébe), akit Witherspoon alakít.
   Kicsit tartottam a szexjelenettől mondta az Alkonyat-filmek sztárja. De az alkotók bíztak bennünk: a forgatás két utolsó napját szánták a felvételre, és szerencsére pótforgatásra nem került sor.
  A páros tökéletes összhangra talált. A tervek szerint a közelgő Oscar-gálán együtt adják át az egyik Oscar-díjat.

  
  IC Press


Kulcsszavak:
  witherspoon      pattinson     vizet az elefántnak 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Robert Pattinson három nővel kavar

Reese Witherspoon dögös lesz

A hármas háromféle vége

Reese Witherspoon hármasban

Honnan tudod, mit jó játszani?

 programajánló: 
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth a Dürer kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Weöres Sándor főhöse ihlette Nomique új szerzeményét
Banger: Új EP-vel jelentkezett az Orion Dawn
Harcsa Veronikával ünnepli 20. születésnapját az Erik Sumo
Megérkezett a Ciconia ötödik albuma, a Synaesthetic Garbage
Heavier Jelly: A Soft Play vadabb, kísérletezőbb oldalát mutatja be!
Új dal az Arm’s Length-től: You Ominously End
Hamarosan megjelenik a Marianne Faithfull posztumusz korongja
Új Single a Degenerate-tól: Faceless Violence
Új EP a Face Yourself-tól
Rock-Out – jön a Let’s Call It Rock’N’Roll
Ronnie Romero élő albummal jelentkezik – jön a Live At Rock Imperium Festival
BMG kiadja a Simple Minds Waterfront koncert verzióját a Live in The City of Diamonds albumot
15 év után új dallal jelentkezett a Wendigo - From Within premier
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 esclin syndo    agnostic front    sorsügynökség    eta    julian sas    cattle decapitation    oliva    ian gillan    alight    ozzy osbourne    the rotted    hupikék törpike    animid effect    a wilhelm scream    fassang lászló    katzenjammer    ashes you leave    fuming mouth    frank turner    légió    gulliver utazásai 3d    attila    jessica biel    billy idol    crescend  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!