hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előadók   2011. január 7. péntek   11:12
nincsen hozzászólás

szerző:
Astur


  Az egri érdekeltségű, középiskolás diákokból álló Astur zenekar 2010 decemberben fejezte be első stúdiólemezét. Az együttes metál zenét játszik, helyenként magyar népzenei elemekkel díszítve, a dalszövegek többnyire szintén a magyarsággal kapcsolatosak. Lemezükön vendégzenészek is közreműködtek furulyán és zongorán. A csapat 2008 január 18-án alakult, a jelenlegi felállás viszont -számos tagcsere után - 2009 decemberében jött létre. Ez az elmúlt egy év nevezhető igazán aktívnak, mivel házilag rögzítették első 9 perces demójukat (Meotis), majd nyáron stúdióba vonultak, ahol viszont a tervezett albumból (Ősi geszta, 12 dal) anyagi okok miatt csak 8-at tudtak felvenni, így hát létrejött az Emese álma című EP lemez.
  
  Számlista:
  01 - A táltos dala
  02 - Emese álma - Juhász Gyula verse
  03 - Magyar virtus
  04 - Vérző láng
  05 - Forrás
  06 - Pajzán lakodalom
  07 - Kék ezüst
  08 - Vörös arany
  
  A zenekar tagjai:
  -Kozma Bálint (dob-ének)
  -Nagy Balázs (gitár-ének)
  -Miriszlai Áron (basszusgitár-vokál)
  -Márton Erik (gitár)
  
  e-mail: katt ide!



Kulcsszavak:
  Astur 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

Európai óriásturnéja után 24 ingyenes koncertet ad itthon a Fesztiválzenekar

 programajánló: 
2022. május 30.
Scorpions - Rock Believer World Tour (Papp László Budapest Sportaréna)
2022. június 1.
Black Veil Brides a Budapest Parkban
2022. június 7.
Iron Maiden – Legacy Of The Beast World Tour ’22
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
 kiemelt 
Lamb Of God + Kreator + Cattle Decapitation
  
Magyarországon játszó Lamb of God, és a tavalyi Summer Hell fesztiválos különleges fellépése után ismét hazánkba látogató Kreator

My Chemical Romance - a koncert, amire évek óta vártunk
Black Veil Brides a Budapest Parkban
Hypocrisy, SepticFlesh a Durer Kert nagyteremben
2023-ban Budapesten Ville Valo, a HIM frontembere
 friss hozzászólások 

OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Elmarad a Zakk Wylde´s Black Label Society fellépése (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 off with their heads    diabolus in musica    boz cordolla    dog eat dog    lizzy borden    360° at the rose bowl    díva    g.m.t.    past perfect    within temptation    uriah heep    naturally 7    nine inch nails    zoolander 2    contagion    chopin    scott kelly    kamarás iván    kft    hate eternal    nanny mcphee    prong    utolsó rapszódia    ektomorf    godsmack  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!