hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Thimble


  A szerb Thimble 1996-ban, Kragujevac-ban alakult pár helyik punk/hardcore csapat romjain.
  Nagyon nehéz behatárolni a banda muzsikáját, egyetlen műfajba erőltetni pedig egyenesen lehetetlen. Amellett, hogy angol nyelven íródnak a szövegek, a Thimble másik alappillérére, zenéjére az agresszív gitártémák, a lüktető ritmusok és a hol üvöltős hol pedig dallamos vokál jellemző. Az elmúlt években rengeteget koncerteztek Szerbiában, és egy-egy alkalommal a határon túl is meg tudták mutatni magukat. Szerencsére a szerb zenei sajtó a csapat mellett áll, így a legjelentősebb magazinok hasábjain rendszeresen feltűnnek, ezzel sok rajongót szerezve maguknak. A TV szereplések sem kerülik el őket, állandó szereplői a helyi adónak, de az országos TV-ben (RTS) is feltűntek néhányszor, ami különösen nagy dolog, hiszen náluk sem támogatott igazán az underground kultúra. 2007-ben jelent meg legújabb lemezük, a 65 Roses in the Age of Ice, amit a budapesti ParkPlatz stúdióban vettek fel a Superbutt gitáros, Szűcs Szabolcs vezényletével. A lemez nyitott karokra talált a Universal kiadónál, így a Thimble az első metal bandák között van, akikkel multi foglalkozik Szerbiában.
  
  Jelenlegi felállás:
  Marko Stojilovic-ének
  Ivan Ivezic-gitár és vokál
  Branimir Deckovic-girár
  Filip Milanovic-basszusgitár
  Nikola Tonic-dob


Kulcsszavak:
  Thimble 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

Thimble: 65 Roses in the Region of Ice

Tues-DIE: Shell Beach, Thimble (SCR), Azokon a napokon

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 casey affleck    zechs marquise    deep purple    etnoklub    elwood stray    fuck your pride    textures    vildhjarta    rachel mcadams    empire of the sun    arnÓczky noÉmi    vágtázó halottkémek    sziget 2012    pain of salvation    pomogácsok brutal monsters    marathon zenekar    ease of disgust    powerfest    mangani 888    secrets of the moon    whitesnake    rocktusa    social distortion    svoid    sirenia  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!