hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Cockney Rejects (UK)


  Az angliai skinhead mozgalom egyik alapcsapata, a Cockney Rejects 1979-ben alakult, a London belvárosában, az East Enden. Első kiadványuk a Flares and Slippers EP volt, amelyet a független Small Wonder jelentetett meg. Ezt a következő felállás rögzítette: Jeff „Stinky” Turner - ének, Mick Geggus gitár, Vince Riordan basszusgitár, Andy Scott dobok.
  Az EP sikereit követően az EMI Recordshoz szerződtek, és még 79 decemberében kiadták első kislemezüket, az Im Not A Foolt, amely a slágerlistákra is felkerült, évekkel később pedig egy farmerreklámban is szerepelt. Gyorsan, két hónap múlva jött a folytatás, ez volt a második kislemez, a Bad Man 1980-ban. Ez a korong is sikeresen szerepelt, de ezt is túlszárnyalta a The Greatest Cockney Rip Off sikere, amely hét hétig szerepelt a brit listákon.
  A külváros, konkrétabban West Ham hangulata a következő sikerszámot, az Im Forever Blowing Bubblest. Még mindig 1980-ban járunk, amikor megjelenik még két slágerük, a We Can Do Anything és a We Are The Firm, így nem csoda, ha az első albumuknak kissé pimasz módon a Greatest Hits Volume 1 címet adják.
  
  Gyorsan követi ezt a Greatest Hits Volume 2, amely mind Nagy Britanniában, mind Európán skinhead kultuszzenekarrá avatja őket. Nem véletlen, hiszen ezen a korongon szerepelt egy dal Oi,Oi,Oi címmel, ami tulajdonképpen elkeresztelte az Oi Zene műfajt, és rengeteg olyan bandának adott inspirációt, akik egyértelműen a Cockney Rejects hatására ragadtak hangszert. Itt egyébként már Nigel Woolf dobolt Andy Scott helyett.
  A harmadik albumon, amely meglepően a Greatest Hits Vol 3 - Live and Loud címet kapta, és a stúdió előtt adott koncerten vettek fel. Itt már Keith „Sticks” Warrington ült a dobok mögött.
  Negyedik albumukon előtérbe kerültek a banda eddig sem titkolt rock n roll hatásai, így a The Power and the Glory egyfajta crossover lemezként is felfogható. Annak ellenére, hogy a csapat talán legjobb dalait tartalmazza, nem minden rajongójuk fogadta el ezt a kísérletezést. Ami csak folytatódott az 1982-es Wild Oneson, amelynek az UFO basszusgitárosa, Pete Way volt a producere.
  
  Az 1985-ös feloszlás előtt még kiadták a kevésbé sikerült Quiet Storm korongot. 1990-ben azonban újjáalakultak, és ezt a Lethal albummal tették teljessé. Azóta volt néhány tagcseréjük, (csatlakozott hozzájuk a Red Alertből ismert Tony Van Frater és Les Cobb is) de folyamatosan koncerteznek, és 2003-ban új stúdiólemezt is megjelentettek, Out of the Gutter címmel a Captain Oi kiadónál.
  
  A jelenlegi felállás:
  Jeff Turner ének
  Mick Geggus - gitár
  Tony Van Frater - basszusgitár
  Les Cobb - dob


Kulcsszavak:
  Cockney Rejects (UK) 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 impro school    the nick rivers    esclin syndo    danny devito    blessthefall    red partizan    evile    carnifex    deicide    how do you know    stesztay dávid    gravity well    hordes of chaos    paganza    transformers 3 f    skywalker    long road    civil sziget    nonverse    existance    bookmarks    bad teacher    the carbonfools    zach galifianakis    six feet under  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!