Az angliai The Darkness együttes gyökerei valahol az 1997-es év környékén keresendők, amikor is a Hawkins testvérek közül Justin a huddersfieldi egyetemet választotta, míg bátyja, Dan, Londonba költözött, hogy beszálljon egy zenekarba. Dan ekkor találkozott egy Frankie Poullain nevű basszusgitárossal, akinek mellesleg igen kalandos múltja volt. (állítása szerint édesapja kalóz volt a Nyugat-Indiai tengeren, míg bátya egyszerű életművész.) Egy lakásban laktak a Shepherd´s Bushon, ahol jammeltek mindenféle jöttmenttel. Így akadtak Dan évfolyamtársára, a dobos Ed Grahamrel, aki hétvégenként zenélt velük. Ez idő tájt született meg a reménytelen vállalkozásnak induló prog rock banda, az Empire. Ennek tagja volt Justin Hawkins is, aki nemes egyszerűséggel rúgta ki az akkori frontembert. Justin nem lett azonnal a csapat énekese. Erre 1999 szilveszteréig várni kellett, amikor egy karaoke műsor keretében úgy adta elő a Queen Bohemian Rhapsodyját, hogy a publikum, és persze a zenekar tagjai nem győztek csodálkozni. Ezzel az előadással be is indult a The Darkness földalatti karrierje. Alig akad olyan klub és pub a brit fővárosban, ahol ne játszottak volna ekkor, legyen a hely akármilyen kicsi, vagy akármilyen mocskos. Ezek a szombat esti bulik lendítették be a zenekar szekerét, hírük szájról szájra járt. (Tegyük hozzá: elsősorban a showjuk miatt, másodsorban a zenéjük miatt. )
Nem sokkal később kezdte el ellenük hajtóvadászatát a brit rock-sajtó, hiszen nagyon nem illett bele semmilyen képbe az, ahogy a The Darkness ennyire kiállt a régi vágású hard rockért, és rock n rollért. Közönségük persze volt, így elkerülhetetlenné vált, hogy a The darkness valami hangzóanyagot jelentessen meg. Ez 2002 augusztusában következett be, ekkor látott napvilágot debüt EP-jük, I Believe in a Thing Called Love címmel. Ezt a kiadványt még a független Must Destroy Music adta ki, de megnyertek egy neves tehetségkutatót, és ekkor már olyan csapatokkal léptek fel, mint a Deep Purple és a Def Leppard. Az igazi áttörés azonban csak a következő évben, az austini SXSW zenei találkozón következett be, ahol Hawkinsék egy fergeteges koncertet adtak. Kislemezük, a Keep Your Hands off My Woman februárban már a brit slágerlista 36. Helyén állt, úgyhogy már egy multi, az Atlantic Records invitálta soraiba a The Darknesst. Márciusban náluk jelentették meg a Permission to Land című első lemezüket, amely megmászta a slágerlista csúcsát, és onnan egy zenei lavinát, ha úgy tetszik forradalmat indított el: három és fél millió példányban hívta fel a figyelmet a hetvenes évek muzsikájára, és számtalan hasonszőrű formáció előtt nyitott meg kapukat.
A kiadós díjeső, és a még kiadósabb turné (három teltházas Wembley koncerttel) után második nagylemezüknek álltak neki, előtte azonban még elbúcsúztak Frankie Poullaintől, helyét Dan Hawkins egykori technikusa, Richie Edwards foglalta el. A szóban forgó, és hamarosan megjelenő mű egyébként a One Way Ticket To Helland Back címet viseli, és a szokásos Free, Rolling Stones, Queen, Who hatások mellett helyet kap még skótduda, moog szintetizátor, szaxofon, szitár és még sok minden más is.
Felállás: Justin Hawkins - Ének/Gitár/Szintetizátor Dan Hawkins - Gitár RichieEdwards - Basszusgitár Ed Graham - Dobok
12:11
