hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hrutka Róbert


  Hrutka Róbert 5 éves korában kapta meg első hangszerét, egy szájharmonikát, mely bevezette őt a zene birodalmába. Ő is, mint minden kamasz gitárért áhítozott, és amikor 15 évesen megkapta, még a sportról is lemondott a zenélés kedvéért. Méghozzá, egyik pillanatról a másikra. Robi ugyanis országos bajnok lövész volt, de amikor hangszer tulajdonos lett, nem volt hajlandó felszállni a ház előtt váró buszra, mely egy európai versenyre vitte volna.
  
  Próbálkozott ejtőernyőzéssel is, de ugyanúgy, mint Jimi Hendrixnek, neki is tériszonya volt. Nyolc alkalommal ugrott repülőből, és mindannyiszor elvesztette eszméletét. Ezért inkább úgy döntött, a zenei pályán van a helye. 1989-től napjainkig több mint 120 nagylemezen gitározott és énekelt.
  
  Zenekaraival számos itthoni és külföldi fesztiválon és rendezvényen vett részt. 2001-ben Sting budapesti nagykoncertje előtt játszott társaival, a Pénz zenekarral. Együtt dolgozott a Kretens 1981-1998), R-GO (1991-1993), Rapülők (1993-1995), Lerch István és barátai (1995-1997), Pénz (1997-), Bon Bon (1998-200), Tolcsvay T-monográf (1998-), Hrutka Róbert-Jamie Winchester: Its your life (2001) zenekarokkal és Bereményi Gézával is. Közel 1200 filmzene megírására kérték már fel. Kizárólagos zenei image-felelőse a Coca Cola-nak és a Pannon GSM-nek.
  
  A játék-, és mozifilmek készítői sem hagyják pihenni. Az Europa-Express folytatásának, a Rendőrsztori című filmnek is ő készítette el dalait. A zenei világ elengedhetetlen feltétele a zenei rendezés. Hrutka Róbert számos nagylemez producere és zenei rendezője is egyben.
  
  A közelmúltban került a boltokba a Jamie Winchester-Hrutka Róbert Its your life című albuma, mellyel óriási sikert könyvelhetett el. Hónapokig szerepelt a dal a rádiók játszási listáinak élén, és a kívánságműsorokban is mindennapos vendég volt. November végére várható a Hrutka Róbert - Jamie Winchester szerzőpáros legújabb albuma, mely a Tom-Tom Records gondozásában kerül kiadásra.


Kulcsszavak:
  Hrutka Róbert 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Kálloy Molnár Péter: Pesti álom lemezbemutató koncert a Millenárison

Für Anikó második szólóalbumán dolgozik Hrutka Róbert és Bereményi Géza

Jamie Winchester & Hrutka Róbert: Last One Out… - koncert

Feloszlik a Jamie Winchester & Hrutka Róbert zenekar!

Jamie Winchester & Hrutka Róbert az ötödik Wood&Strings-en

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jeszenszky istván    nicolas cage    sorsügynökség    those whom the gods detest    Ötödik sebesség    civil sziget     csata: los angeles    john malkovich    amerika kapitány    cynic    chapelier fou    metalchamp    filmbox    retarded fish    privilegivm    tátrai band    death by stereo    aether realm    dereng    jason biggs    esazlesa    dörner györgy    ashes of ares    southern comfort    wintersun  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!