hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kinos


  2001. áprilisában Bakonybélben alakult meg a jelenlegi kinos zenekar elődje a Lucas és a rongytigrisek. Az öttagú formáció nem volt hosszú életű, a basszusgitáros és az énekes kilépése folytán. Ezután Lukács Róbert gitárját basszusgitárra cserélte, az énekesi szerepkört Baky Dániel gitárral a nyakában vette át, egyedül az akkor 15 éves Baky András maradt változatlanul a dobok mögött. A trió első koncertjét még Kínos csend néven adta, ami rövid időn belül a jelenleg is használt kinos névre változott. A zenekar nagyrészt saját szerzeményeket játszik, magyar szövegekkel, melyek stílusa talán a grunge és az alterrock között határozható meg.
  2002. dec. 1-én vettük fel a Hat névre keresztelt demonkat, amin hat szám található, és nagyjából hat óra alatt sikerült rögzítenünk. Erről kritika is napvilágot látott a Rockinform 2003. évi májusi számában, és bátran állíthatjuk, pozitív hangvételű. 2003. elején a kinos Veszprémbe tette át a székhelyét, már oda is tartozik.
  2004. februárjában felvettünk két újabb számot. A Tegnap volt, valamint A Híd című dalok érdekes nobudget megoldással készültek egy kazánház mellett, amit az jellemez leginkább, hogy a dob 1 sávban hallható tekintettel egy mono hangkártya kapacitására. Ennek ellenére vállalhatónak tartjuk, és honlapunkon http://kinos.uw.hu a többi dal mellett ezek is ingyen hozzáférhetőek.
  
  Baky András 1986-ban született, jelenleg bakonybéli lakos. 9 éves korától öt éven át zongorázni tanult a zirci zeneiskolában, melyről bizonyítványa tanúskodik, az utolsó, hatodik évet már nem kezdte el, középiskolai tanulmányai megkezdése miatt. Kilenc-tíz éves korában kezdett el dobolni, szülői ráhatásra, segítséggel. Első zenekarában, a Hangtalan Világ-ban 13 éves korában kezdett játszani, szintén dobosként. Idő közben megismerkedett más hangszerekkel, basszusgitáron és gitáron játszva is feltalálja magát.
  
  Az 1979-es születésű, korábban bakonybéli, jelenleg veszprémi illetőségű Lukács Róbert, autodidakta módon tanult gitározni. Zenei előéletét illetően a MAG énekese, valamint a 100% Adrenalin gitárosa volt. A kinos előéletében is mint gitáros vett részt, majd mivel a szükség is úgy hozta és kedve is volt a bőgőzéshez, szinte pillanatok alatt tanult meg játszani a jelenlegi hangszerén.
  
  A zenekar harmadik tagja az 1981-ben született Baky Dániel. Szintén bakonybéli, hét és nyolc évesen zongorázni tanult, majd egy ideig felhagyott a zenével. Pár év múlva öccsével együtt kezdett el dobolni, majd gitározni, mindkettőt apai segédlettel. Először a Hangtalan Világ ritmusgitárosaként kezd komolyabban a zenével foglalkozni, majd a Lucas és a rongytigrisek gitárosaként, ahol a későbbiekben, mint gitáros-énekes szerepel.


Kulcsszavak:
  Kinos 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

Hát, ez kínos!

Kínosan közel Samuel L. Jacksonhoz

Elmarad a Kínos előadás

Kinos: Nem hat

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 iron maiden    rosie huntington-whiteley    deep purple    dj case    cool head klan    blink-182    julian sas band    spirit of pink floyd show    óperentzia    jubileum    rock napja    starbenders    dreyelands    obsidian kingdom    m:pire of evil    heidevolk    apey and the pea    trixie whitley    paddy and the rats    anna and the barbies    katherine heigl    hour of penance    cryptopsy    proghma-c    oceano  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!