hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
PG Csoport


   A PG csoport 1987-ben alakult Debrecenben. Zenéjük dallamos rockzene, melyet igényes szövegek tesznek igazán különlegessé. A zenekar színes történetéből említésre méltó, hogy 89-ben játszottak a Szovjetunióban, Moszkvában, majd 91-92-ben végigjárták Ny-Európát: Csehország, Hollandia, Belgium. Kuriózum, hogy megjárták a Dover-i kikötői börtönt (félreértés folytán). 1995-ben a Malboro Rock-In 95 győztesei. Ennek eredményeképpen végigkoncertezik az országot, és 1996 elején elkészítették következő anyagukat.
  
   Három volt kisújszállási diák alapította 1985 őszén. Jámbor József - gitár, Jantyik Zsolt- gitár, ének. Herczeg Zoltán - próza. Hozzájuk csatlakozott Kulcsár Lajos - dob és Pintér Ákos -billentyűs. Már a második fellépésükön mint az Európa Kiadó előzenekara szerepeltek, ezen a koncerten ismerkedtek meg későbbi basszusgitárosukkal Kevin Johnsonnal, aki Nothergenből érkezett Debrecenbe, mint kezdő szociológus. Az évek során több zenész megfordult a PG-ben: Czesznak Tamás (dob); Urr Sándor (basszusgitár); Kiss Csaba (gitár); Hrozik Éva (ének); Dió Zoltán (próza); Lukács László (basszusgitár, ének).
  
   1990-ben a Szép Klub kultúrális egyesülettel adják ki első műsoros kazettájukat Alföldi zene címmel. Sikerrel szerepeltek a Kelet 91 alternatív fesztiválon. Az alföldi zene rosszabb a Halálnál mert ez a Magyar Halál: mert ez a magyar élet. 1992-ben elkészült a Moulin Rouge című lemez, amelynek megjelenése az egyik első vidéki áttörés volt.
   Őszi turné, 1993-ban megjelent egy válogatás kazetta Kelet 92 címmel, melyen a PG Csoport is szerepelt. 1994-ben kialakult a mai végleges felállás: ezt az évet a Félélet című kazetta fémjelezte.
   Bizonyára nem kell bemutatni a Marlboro Music Rock-in 95 győztes zenekarát, a PG Csoportot. Akik a döntő után a svájci gálára is meghívást kaptak, ahol olyan világsztárokkal léphettek fel, mint Bob Geldof, Neil Young és a Pearl Jam. Ezt követte őszi, majd tavaszi turnéjuk és 1996 júniusában a HMK Music gondozásában megjelent Útlevél, fogkefe című albumuk.
  
   A felvétel a Bikini Stúdióban készült, a mastering a Midisoft Kft. munkája. A lemezen ismert zenészek is közreműködtek: Németh Alajos a hangmérnöki munkák mellet billentyűs hangszereken játszott, Tátrai Tibor (Tátrai Band) a Vádolom című dalban gitározott, Lukács László (egykori PG tag, Tankcsapda) és Lovasi András (Kispál és a Borz) vokálozott, Hollókői Lajos pedig népi hangszereken színesítette a dalokat.
   A PG Csoport a nyár folyamán részt vesz minden nagy fesztiválon, majd szeptember végétől országos turnéra indul. Nyár közepétől az album klipjei is láthatóak lettnek. A Vádolom koncertfilmjében szerepel Tátrai Tibor, a Férfiak visszalőnek klipben pedig a Tizedes és a többiek című filmből bukkannak fel részletek.
   1997-ben jelent meg a debreceni Klinika moziban tartott koncert zeneanyaga.
  
   Jelenlegi felállásuk: Jantyik Csaba (gitár); Jantyik Zsolt (ének, gitár, szövegek); Orosz Imre (dob) és Fazekas László (basszusgitár, szintetizátor). A zenekar egyre ritkábban lép fel.


Kulcsszavak:
  PG Csoport 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 heisler zsófia    rózsaszín pitbull    penélope cruz    a wilhelm scream    sear bliss    before the dawn    popovich viktória    infected mushroom    korpiklaani    karthago    czank ninetta    those whom the gods detest    roger faxon    day of mourning    wien    szesztay dávid    ryan dunn    of earth    fuzzkeyone    fran palermo    please give    kmfdm    palaye royale    ryan phillippe    des filles et des riffs  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!