hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. november 9. kedd   16:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Nemzedéki rocktalálkozó a Club202-ben (ex-Wigwam)
2010. november 12. Club202 – Budapest

  Slamovits István és Fischer Laci. Az Edda és a Korál kitűnő muzsikusai ma is aktívan zenélnek, szorgalmasan járva Budapest, illetve az ország rock klubjait. A nyolcvanas évek két meghatározó zenekara sohasem játszott egy színpadon; harminc év múltán, közös színpadon most első ízben csendülnek fel a kultikus dalok, a két fantasztikus gitáros önálló formációi, a Slamo Band és a Zöd, a Bíbor Band tolmácsolásában.
  
  Kevés olyan karizmatikus előadó, gitáros tapossa a színpadok deszkáit, mint az egykori Edda gitáros-zeneszerző, Slamovits István, azaz Slamo. A tavalyi év végétől - kizárólag miskolci legénységgel -, a basszusgitáros Fukk Attilával, Gajdán Szabolcs billentyűssel és Földes Gábor dobossal összeállt a (majdnem) vadonatúj Slamo-formáció. Szentesi János (Rotor Jani) énekessel kiegészülve, zajos sikerektől kísérve rendületlenül járják az országot. Vendégként a Kormoránból jól ismert Mr. Basary is ott lesz a csapattal, hogy együtt idézzék fel a Bakancsos Edda harminc esztendeje fülbe- és lélekbe ivódott nemzedéki rockhimnuszait, vagy a későbbi NO öngyújtóláng lebegtető balladáit.
  
  A Zöld, a Bíbor Band úgyszintén a 2009-es év terméke, még az év elejéről. Az egykori Tunyogi Rock Band romjain újjáéledt csapatnak napjainkig bőven volt alkalma bizonyítani; az Alcatraz Pub lépcsőn is lógó szimpatizánsai, de a zsufiházas Sörsátor-bulik is önmagukért beszélnek. Fischer Laci gitárost és Kékesi Bajnok baszusgitárost ősrockerként tartja számon a krónika, mellettük két kirívó tehetség: Nagy Liszt Zsolt, aki a billentyűket kezeli, és Krecsmarik Gábor dobol. A fronton az ország egyik legnagyobb torka, Kiss Zoltán áll helyt, a klasszikus P.Mobil, TRB, Korál, valamint újabban saját dalokkal.
  
  Az Club202 színpadán (az egykori Wigwam Rock klub helyén), 2010. november 12-én, pénteken este 22 órai kezdettel olyan nemzedéki rocktalálkozó veszi kezdetét, ahol hatvan percben Slamo és csapata idézi fel a nyolcvanas évek elévülhetetlen Edda és a kilencvenes NO dalokat. 23.15-kor a Zöld, a Bíbor Band a hardrock őskorát eleveníti fel, megtűzdelve friss szerzeményeikkel. Mindeddig példa nélküli, hogy a Minden sarkon álltam már, az Elhagyom a várost, a Folyó, valamint a Ne állj meg soha már, a Kétforintos dal, vagy épp a Boszorkányrepülés rock örökzöldekre egyazon este lehessen tombolni. És a két csapat által előkészített meglepetésről még nem is beszéltünk




Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Várd a május: Nulladik Változat dübörög a Gödörben!
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Fesztivállá nőtte ki magát a Depeche Mode buli
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 man overboard    apey acoustic    lovasi    ned evett    all that remains    sorbon sexual    spiritual beggars    robert downey    gorezone    mörbid carnage    watain    halocene    faith no more    opera-rock show    buena vista social club    borknagar    nine inch nails    soulmirror    limbless    run for power    anna phoebe    electric callboy    ann my guard    loreena mckennitt    enrico rava  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!