hosting: Hunet


  cikkekfotók        
lemezajánló [demo]  2003. április 9. szerda   10:36
nincsen hozzászólás

szerző: Podravka
Tigris: Füsttel együtt
(saját kiadás)

  Kicsit meglepődtem, amikor olvastam, hogy a zenekar, csak 2001 őszén alakult, hiszen ez a tavaly kiadott album (amit én már az mp3-nak köszönhetően régen hallgathatok) messze több év együttlétet, érési folyamatot hitetett el velem. Egy meglepően jó minőségű, és ami ennél is fontosabb: ötletes, kreatív, merész, előremutató bemutatkozó albumot hozott össze a szolnoki formáció.
  
  A zene alapvetően reggae, ami sokszor durván begyorsul, és punk ritmusokkal párosul. A Tigris legszívesebben roots punk reggae jelzővel illeti, amely teljes mértékben elfogadható, és a legjobb behatárolása ennek a zenének. A szövegek javarészt a zöldről” szólnak, (pl.: a Peter Tosh feldolgozás Legalize It, aminek a végén elszabadul a pokol”), de szólnak a piszkos, primitív dolgokról is, vagy éppen a kirekesztésről az Eddy Grant féle Joanna átdolgozásában. Jó témák, jó előadás módban. Színes zene. Egyszóval teljesen korrekt bemutatkozó anyag.
  
  Mivel volt szerencsém tavaly évvégén megcsodálnom Tigriséket, azt kell, hogy mondjam, már most túltettek ezen a munkán. Már az albumon is nagyon passzentosan szól, minden, de ami nagyon fontos, élőben sikerül nekik a finomabb, lágyabb zenei részeket élvezhetően átadni, nem is beszélve arról, hogy csatlakozott hozzájuk egy raggató srác, ami szintén csak emeli a produkció fényét. Ha ilyen ütemben fejlődnek, akkor nagy durranás lesz a 2003-ban megjelenő új albumok, amely garantáltan nagy siker lehet az itthoni ska és raggae rajongók körében.
  Csak így tovább!
  
  Számok:
  1. Kettőt szívok
  2. Joanna
  3. A füsttel együtt
  4. Lehet
  5. Éden
  6. Kocsonya
  7. Legalize It
  
  Tagok:
  Maláji Tigris gitár;
  Kaszpi Tigris konga;
  Bengáli Tigris dob;
  Szibériai Tigris ének;
  Ázsiai Tigris basszus;
  Tamil Tigris szinti;
  Mc Kopi ragga.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Tigris

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 adele    hugo cabret    harm´s way    junkies    radiohead    bikini    daath    julia roberts    ram-zet    structures (can)    hard    skarhead    scarred by beauty    tito & tarantula    lizzy borden    malmsteen    cher    living dead army    leleményes hugo    julia roberts    csihar    beyond the bridge    batman    eternal flight    constants  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!