hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2010. október 18. hétfő   17:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Matt Damon nem kényezteti eléggé a feleségét


  Kislányt vár Matt Damon felesége! A sztár nagyon boldog, ugyanakkor van egy kis lelkiismeret-furdalása is, mert úgy érzi, nem kényezteti eléggé feleségét. Még az a szerencse, hogy New Yorkban élünk, és Luciana bármit megkíván, egy háztömbön belül megtalálható, sőt rögtön ki is hozzák meséli Matt. Nem mintha nagyon kívánós lenne, hol egy fagyit, hol egy kis uborkát kér. Lesem minden szavát, de még mindig az az érzésem, hogy többet is tehetnék érte.
  
  Matt és argentin származású felesége, Luciana Barroso három gyereket nevelnek, az asszony 11 éves kislányát és két közös csemetét, a négyéves Isabellát és a kétéves Giát. Az apaság tapasztalat számomra, lényegében újratanulom az életet lelkendezik a sztár. Ehhez képest a karrierem szinte eltörpül, mert már nem ez a legfontosabb.
  

  Matt Damont hamarosan két izgalmas filmben is láthatjuk. A True Grit című westernben Jeff Bridges oldalán ered egy gyilkos nyomába, a Sorsügynökségben pedig titokzatos ügynökök elől menekül, akik valamiért meg akarják akadályozni, hogy összejöjjön egy balerinával, akit Emily Blunt alakít.
  
   (True Grit hazai bemutató: 2011. február)
  
  (The Adjustment Bureau hazai bemutató: 2011. március)


Kulcsszavak:
  matt damon 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Damon a kígyók között

Fertőzés

A filmezés fertőző

Soderbergh pihenni akar

Sorsügynökség

 programajánló: 
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Harcsa Veronikával ünnepli 20. születésnapját az Erik Sumo
Megérkezett a Ciconia ötödik albuma, a Synaesthetic Garbage
Heavier Jelly: A Soft Play vadabb, kísérletezőbb oldalát mutatja be!
Új dal az Arm’s Length-től: You Ominously End
Hamarosan megjelenik a Marianne Faithfull posztumusz korongja
Új Single a Degenerate-tól: Faceless Violence
Új EP a Face Yourself-tól
Rock-Out – jön a Let’s Call It Rock’N’Roll
Ronnie Romero élő albummal jelentkezik – jön a Live At Rock Imperium Festival
BMG kiadja a Simple Minds Waterfront koncert verzióját a Live in The City of Diamonds albumot
15 év után új dallal jelentkezett a Wendigo - From Within premier
A Nova Twins bejelentette harmadik albumát és európai turnéját
Talk Show: DJ Regal remixeli a “Catalonia”-t
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 blu-ray    the sherlocks    Őrült    good charlotte    chris martin    the ghost inside    lunarsea    brian de palma    necropolis    merzbow    rózsakő    in vain    30 seconds to mars    nicko mcbrain    szántó faszi    koszorúslányok    torture squad    szokolay-dongó balázs    vályi péter    the specials    james sullivan    give em blood    sunn o)))    emmure (usa)    brasnyó antal  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!