hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2010. október 11. hétfő   15:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Pókember és a póklány


  A pók képes az újjászületésre ezt bizonyítják az új Pókember-film (hazai bemutató: 2012. nyár) egyre gyorsuló előkészületei. Lassan összeáll a teljes csapat, és a névsor egyre erősíti azt a várakozást, hogy az új film túl is szárnyalhatja a Sam Raimi jegyezte előző három részt.
  
  Egy ideje már közzétették, hogy a Pókember új kalandjaiban Andrew Garfield játssza majd a piros-kék ruhás szuperhőst a 27 éves színész a Social Network A közösségi háló (hazai bemutató: november 11.) egyik főszerepében arat éppen kritikai és közönségsikert. A Sony Pictures Stúdió vezetői a héten tudatták a világgal, hogy a főhős mellé megtalálták a neki dukáló hősnőt: az első szerelem, Gwen Stacy szerepét Emma Stone kapta meg.
  
  Stone talán legújabb filmje, a Könnyű nőcske (Easy A, hazai bemutató: október 28.) sikerének is köszönheti a felkérést. A magának rossz hírt hazudó gimnazista lány eljátszásával a fiatal színésznő nemcsak azt bizonyította, hogy tehetséges, hanem hogy nagyon népszerű is: a vígjáték már bemutatója hetén gyártási költsége dupláját hozta, azóta, vagyis a következő három hét alatt, megnégyszerezte a befektetést. Emma Stone magasabb osztályba léphet: irány az új Pókember.
  
  IC Press


Kulcsszavak:
  emma stone 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Emma Stone, az állatbarát

Könnyű nőcske

Hazudós nőcske

Könnyű Nőcske

Emma Stone, az iskolakerülő

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
A Thundermother és több csajos banda érkezik 2025-ben
A montreali sludge metal mesterei, a Dopethrone kiadtak egy vadonatúj videót
Kelet-európai életérzés és sírva vigadás - a Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
  daniel craig     leonardo dicaprio    mad caddies    will smith    the silver shine    miserium    diablo blvd    godflesh    gifts from enola    symphonium    core leoni    sylosis    kissi´ dynamite    voltfolió    alice in chains    nagy dávid    zaphod    újságíró    szesztay dávid    s first date    fajkusz    antimatter    metaldays    flogging molly    chronicle  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!