hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2010. október 4. hétfő   13:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Láma Ole Nydahl megvilágosító előadásai
2010. október 7-8., Veszprém és Budapest

  Láma Ole Nydahl Magyarországra érkezik két napra, ahol Veszprémben és Budapesten fog előadásokat tartani, illetve bemutatni most megjelenő új könyvét, aminek címe ´Ahogy a Dolgok vannak. A könyvbemutatón Bocskor Bíborkával beszélget majd a dedikáció előtt.
  
  Láma Ole Nydahl egyike azon kevés nyugatiaknak, akik a tibeti buddhista hagyomány teljes jogú lámái és meditációs tanítói. 1969 decemberében feleségével, Hannah-val első nyugati tanítványai lettek a 16. Gyalva Karmapának, Rangdzsung Rigpe Dordzsénak, aki a század egyik legnagyobb jógija és a tibeti buddhizmus Kagyü hagyományának vezetője volt. Karmapa nagy hatással volt életükre a Himalájában eltöltött intenzív tanulással töltött évek után ő kérte meg Hannah-t és Olét, hogy hozzák el a tibeti buddhizmust Nyugatra.
  
  Az elmúlt csaknem negyven évben megállás nélkül utaztak, tanítottak és meditációs központokat hoztak létre a világ számos országában. A láma egy év alatt kétszer utazza körbe a Földet, szinte minden nap más városban ad 5-6 órás, sőt sok esetben egész napos tanításokat, megosztva tapasztalatait minden nyitott emberrel. Az általa fáradhatatlan munkával közvetített szemlélet már eddig is rengeteg ember hasznára vált, amit bizonyít a minden alkalommal megjelenő ezer-kétezer fős hallgatóság is.
  
  ”Egyszerű a receptem: mutasd meg az embereknek annak szükségét, hogy találni kell valamit, ami kivezeti őket a betegségből, az öregségből és a halálból, engedd őket bepillantani az életörömödbe. Mondd meg az embereknek, hogy a tudat olyan, mint a tér: nyílt, tiszta és határtalan; beszélj az útról és a célról is.
  
  Előadások:
  
  Öröm és félelemnélküliség
  2010. október 7. Csütörtök, 18.00. Veszprém Aréna Sport és Rendezvénycsarnok (Veszprém, 8200 Külső-kádártai út)
  
  Ahogy a dolgok vannak
  2010. október 8. Péntek, 18.00. Jégpalota Budapest (Budapest, 1046 Homoktövis u. 1.)
  
  Belépő előadásonként 1500 Ft.
  
  Könyvbemutató:
  Láma Ole Nydahl - Ahogy a dolgok vannak
  2010. október 8. 15:00 - 17:00 Uránia Filmszínház Kávézó (Budapest, VII. kerület Rákóczi út 21.)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Buddhizmus ma

 programajánló: 
2023. május 30. - 2023. május 31.
Pantera dupla koncert a budapesti Barba Negra Red Stage-en
2023. június 1.
Post Human European Tour - Bring Me The Horizon (Papp László Budapest Sportaréna)
2023. június 2.
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A 40 éves Mandel Quartet koncertjei a budapesti Festetics Palotában
A Pünkösdi hétvégén többféle táncház, koncert és Parvathy Baul (IN) előadása is várja az érdeklődőket a Fonóban
Jubileumi programmal várja a közönséget a Zsámbéki Nyári Színház
Ők a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai
Az idén 20 éves Oncompass Medicine a Fehér Ház partnere lett a rák ellenes harcban
Művészettel nevelés, művészetre nevelés – 6. Művészetpedagógiai Konferencia
A Sziget Fesztiválra is be lehet kerülni a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutatóról
Májusi koncertek a Fonóban: világzene, kamarazene és improvizatív jazz vizuális élményekkel
Tünet Búcsú a Trafóban - egy utolsó este EGYÜTT
 kiemelt 
Voivod + Crowbar a Durer Kertben
  
Kőkemény metal-hadjárat érkezik Budapestre, mivel a legendás kanadai progresszív thrash metal zenekar, a Voivod és az amerikai sludge metal ikonok, a Crowbar felkészülnek a Dürer Kertben tartandó felejthetetlen koncertjükre, amelyet június 7-én tartanak

Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 garagedays    starset    the iron maidens    sean paul    johnny english    travolta    magor    garry marshall    john cale    rango    poison    wamp    preservation hall jazz band    magyar atom    helloween    marion cotillard    euroblast tour 2012    ghostpoet    szerencsecsillag    atticus    roots of death    guano apes    gróf balázs    madder mortem    my gift to you  

r44
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!