hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2010. szeptember 17. péntek   17:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ukrán turnéja után készíti el első hivatalos anyagát az I Divine


  Az I Divine és Schönberger Zoltán dobos útjai az idén különváltak. Söminek tavasszal sikerült elhelyezkednie egy nemzetközi árufuvarozó cégnél, így lehetetlenné vált a turnékkal és a budapesti próbákkal való egyeztetés. A zenélést viszont nem hagyja abba, Verilun néven a Dalriada ex-bőgősével, Varga Györggyel alapítottak új bandát.
  
  Utódja nem más lett, mint Sándor Tamás, aki a tavaszi és a nyári koncerteken kiválóan helyettesítette Sömit. Az együtt lenyomott két Európa-turné és az önálló koncertek alapján zeneileg és emberileg is tökéletesen illik a bandába.
  
  Az élet a doboscsere után sem áll meg, hiszen hamarosan újra útra kel a zenekar, ugyanis szeptember 17-én 10 állomásos ukrán turnéra indulnak, ami az I Divine első headliner turnéja lesz (plakát lejjebb). Az útra három zenekar kíséri el őket, név szerint a Sinful Oroszországból, a Draco Hypnalis és a Duobetic Homunkulus Csehországból.
  
  A turné után stúdióba vonulnak, hogy felvegyék az első hivatalos I Divine anyagot.



Kulcsszavak:
  i divine 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

I Divine

 kapcsolódó cikkek: 

Brutal Assault - pár változás a programban

I Divine hírlevél

Metalfest Open Air 2010

MetalFest Open Air Hungary 2010

I Divine hírlevél

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
A Flat Black új ütős kislemezzel jelentkezett, ez a Nothing To Some (feat. Corey Taylor)
Hamarosan megjelenik a Grumpster harmadik albuma
Megérkezett az industrial Gomadi & Monster legújabb kiadványa
 kapcsolódó fotók: 

I Divine - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pearl jam    bon jovi    eyehategod    gyémánt bálint    ocean eyes    fridvalszki mark    extrema    omnium gatherum    septicmen     diablo blvd    job for a cowboy    vhk    she wants revenge    pater sparrow    sworn enemy    sterbhaus    alestorm    leleményes hugo    heaven steet seven    három kismalac    Óriás    whitesnake tribute band    star wars    death to all    angelina jolie  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!