hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   15:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Madness


  A ska egyik ékköve 1976-ban Londonban alakult, ami igazából úgy pontos: London Camden Town negyedében. Camden már akkor is éjjel-nappal nyitva tartó városrész volt, ahol az egy főre eső jófejek száma kettő volt, ahol ősidők óta nem csattant el egy pofon a vitatkozók között, innen öltözött egész Bohémia, és itt születtek a legjobb, legélesebb viccek. A legendás Stiff Records zsenijei, a Madness nevű baráti társaság is arra a megfigyelésre építette a programját, hogy a napfény földi alternatívája a jókedv. Ezt a filozófiát olyan sikeresen sikerült slágerekben megjeleníteniük, hogy rögtön a bemutatkozó One Step Beyond(1979) album a második lett a brit listán a befolyásos Channel4 tv-társaság minden idők 100 legjobb brit nagylemeze közé sorolta -, és ezt a teljesítményt egy évvel később (Absolutely) megismételték. Ezen a két albumon találhatók a brit ska felejthetetlen művei: a One Step Beyond, a The Prince, a My Girl, a Swan Lake, a Baggy Trousers és az Embarrassment. 1983-ban Igor Novello-díjat kaptak fantasztikus Our House című dalukért, 2005-ben pedig a Mojo magazin beválasztotta őket a brit pop halhatatlanjai közé. A Madnesst mindenki a világ legviccesebb zenekarának tartja, de Suggs, az énekes azt mondja: dalaik többsége gyerekkori megfigyelésekből és tapasztalatokból született, és ők mindig is igyekeztek reflektálni az felkeményedő, eldurvuló világra, és az erre reagáló cinizmusra. A zenekar egy kis szünet után diadalmasan tért vissza a listákra, tavaly pedig a The Liberty Of Norton Folgate visszaemelte őket a trónra. A Szigeten egyszer már megmutatták, milyen egy végigtáncolható, végigénekelhető és végigtombolható skabuli, és ez nem lesz másként az idén sem: a Madness, amely még áprilisban Moszkvában indította ez évi fél világ körüli turnéját, azért jön ahogy az NME írta róluk a visszatérő turné méltatásában -, hogy ha arra van szükség, megváltoztassák az időjárást is.


Kulcsszavak:
  Madness 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Madness

Sziget

 kapcsolódó cikkek: 

DragonForce: itt a Midnight Madness videója

Madness, Kelis, Bloody Beetroots, Leningrád – és sokan mások

Zúzda Rock Kert – Summer Thrash Madness

Quad-őrület A Szeg, Insane és a Xtrike zenéjére Dvd-n
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mole listenig pearls    jaume collet-serra    dr living dead    scary guys    bookmarks    hatóságilag tilos    sigur rós    a világűr hangjai    powerwolf    barabás lőrinc eklektric    eluveitie    sziget 2009    infected mushroom    czébely csaba    élek és szeretek    abhorrence    hodor aura    susan tedeschi    reggae    feles máté    depeche mode    crest of darkness    mátyás attila    imperial never say die    aborted  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!