hosting: Hunet


  cikkekfotók        
film [film]  2010. július 19. hétfő   11:53
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Lehull a lepel az Üvegtigris 3. női főszereplőiről


  Június 21-én elkezdődött az Üvegtigris 3. forgatása, és azóta folyik a találgatás, vajon a hat jól ismert balek mellett kik alakítják a film három női szereplőjét, Nikit, Nórát és Fannyt. Immár nem titok, az Üvegtigris harmadik részének női főszereplője Szabó Erika, Kamarás Iván feleségeként Pikali Gerdát láthatja a közönség, Fanny szerepében pedig a Magyar Színház tehetséges művésze, Ruttkay Laura tűnik fel a vásznon. A trilógia harmadik, akciódús és erotikától sem mentes része december 16-ától látható a mozikban.
  

  Június 21-én elkezdődött az Üvegtigris 3. forgatása, mely előreláthatólag augusztus elejéig tart. A produkció sokáig nem árulta el, hogy kik játsszák majd a film nőalakjait, de immár nem titok, hogy a Barátok közt egykori Tildája, Szabó Erika a film női főszereplője. Ő Nikit, a dögös modellcsajt alakítja, aki gyönyörű és ellenállhatatlan, ugyanakkor természetes kisugárzásával a Lalit megformáló Rudolf Pétert is rabul ejti.
  
  A jól menő ügyvéd (Kamarás Iván) vérbő, rámenős feleségeként (Nóra), Pikali Gerdát láthatja majd a közönség, aki saját és férje sorsát egyaránt a kezében tartja. Mellette, Fanny szerepében a Magyar Színház tehetséges művésze, Ruttkay Laura tűnik fel a vásznon. Ő egy visszafogott, ámde talpraesett nő, akinek fő foglalkozása, hogy egy sikeres férfi szeretője legyen.
  
  Az Üvegtigris 3. forgatókönyvét Búss Gábor Olivér, Hársing Hilda dramaturg és Rudolf Péter írták, az operatőr Kapitány Iván, a vágó Kiss Wanda, a rendező Rudolf Péter. Az akciódús és erotikától sem mentes Üvegtigris 3-at december 16-ától láthatja majd a közönség a hazai mozikban a Szuez Film forgalmazásában.


Kulcsszavak:
  Üvegtigris 3 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Üvegtigris 3 DVD és Blue-ray

Áprilisban jön az Üvegtigris 3 DVD-n és Blu Ray-n!

December 15-én kerül a mozikba az Üvegtigris 3!

Üvegtigris 3

Üvegtigris 3

 programajánló: 
2025. december 22.
A csend filozófiája zongorán – Joep Beving a MOMkultban
A belső világ hangjai – Joep Beving és a Solipsism Redux decemberben a MOMkultban
2026. január 17.
Heidenfest: Korpiklaani + Finntroll + Heidevolk + Trollfest
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Exhibition: Canaletto
Grammy-díjas The Doors dokumentumfilm december elején a mozikban!
Elkészült Enyedi Ildikó legújabb filmje, a Csendes barát előzetese
Nagy Borbála első nagyjátékfilmje 2026. februárjában kerül a hazai mozikba
Sisu – A bosszú útja
Fesztiválkedvencek és új magyar filmek premier előtt az Európai Art Mozi Nap
Fipresci 100 Életműdíj és Csendes barát vetítés a COP30 Klímacsúcstalálkozón, az Amazonasnál Enyedi Ildikó új filmjét Dél-Amerikában és Afrikában is levetítik
A feltámasztott Notre-Dame
Silver Spike Awardot nyert Enyedi Ildikó új filmje a Valladolid Nemzetközi Filmfesztiválon
Goztola Lorent Kristina főszereplésével díjat nyert egy francia film Hágában
Ez a magyar nézők 10 kedvenc horrorfilmje a 2020-as évekből
A Csendes barát operatőre, Pálos Gergely díjat nyert a 61. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon
Díjnyertes kortárs olasz filmekkel közeleg a 23. Olasz Filmfesztivál
 kiemelt 
Manfred Mann’s Earth Band: jövőre a MOMKultban lépnek fel
  
Áprilisban Budapestre látogat a Manfred Mann’s Earth Band: a zenekar a MOMKult kényelmes és meghitt hangulatú színháztermében lép majd fel

Poppy végre Budapesten: érkezik a Constantly Nowhere Tour!
Papa Roach & Trivium – két történet, egy hullámfront
Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 Üllői Úti fuck    first blood    blur    maylene and the sons of disaster    iron maidnem    ratm    kollaps    in flames    edvin marton    murderdolls    job for a cowboy    footlose    unearth    anne hathaway    pay my milk    om    inspector cluzo    filter    eejit midget    burst    csejtey    kaptár    skeletonwitch    dilis    maradandó károsodás  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!