hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2010. július 14. szerda   16:32
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Gru lenyomta a vérszegény vámpírokat


  A vártnál is jobban rajtolt a Universal stúdió első 3D-s animációs filmje, a Gru. A stúdió 30-40 milliós első hétvégi bevételt remélt, ehhez képest csaknem 60 millió dollár lett az eredmény ezzel Észak-Amerikában sikerült a második helyre taszítani az Alkonyat-saga aktuális epizódját.
  
  A Gru igen jó teljesítménye több tényezővel is magyarázható. Bár első látásra családi filmnek mondható, komplex történetével a fiatal felnőtteket is meg tudja szólítani. A film népszerűségének persze az is jót tett, hogy rendkívül hatásos reklámkampánnyal harangozták be. Sokat számított az is, hogy csupa kedvező kritikát kapott, ezzel azokat is sikerült a mozikba vonzani, akik még adnak az ítészek véleményére.
  
  A Gru alkotói így foglalják össze a film lényegét: Darth Vader nekiáll árvákat pesztrálni. A címben is megnevezett hős ugyanis a világ legnagyobb főgonosza, aki éppen élete legfontosabb dobására készül, amikor vesztére három árva kislányt sodor elé a sors, akiket kénytelen felkarolni.
  
  (Despicable Me hazai bemutató: 2010. november 4.)


Kulcsszavak:
  despicable me 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Gru

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Weöres Sándor főhöse ihlette Nomique új szerzeményét
Banger: Új EP-vel jelentkezett az Orion Dawn
Harcsa Veronikával ünnepli 20. születésnapját az Erik Sumo
Megérkezett a Ciconia ötödik albuma, a Synaesthetic Garbage
Heavier Jelly: A Soft Play vadabb, kísérletezőbb oldalát mutatja be!
Új dal az Arm’s Length-től: You Ominously End
Hamarosan megjelenik a Marianne Faithfull posztumusz korongja
Új Single a Degenerate-tól: Faceless Violence
Új EP a Face Yourself-tól
Rock-Out – jön a Let’s Call It Rock’N’Roll
Ronnie Romero élő albummal jelentkezik – jön a Live At Rock Imperium Festival
 kiemelt 
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
  
A francia Manu Lanvin és zenekara, a The Devil Blues, május 14-én a budapesti Analog Music Hall színpadán csap a húrok közé! Lanvin nem csupán kiváló énekes és gitáros, hanem a modern blues egyik legmarkánsabb figurája

One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 adrenaline mob    fields of the nephilim    chris pine    abysmal dawn    dragon hunters    electric bastards    hisztéria    tiga    skálmöld    leander rising    troldhaugen    crimson fire    abraham lincoln    over the rainbow    carson coma    nervosa    joe lynn turner    exarsis    more than a thousand    chuck schuldiner    anberlin    babymetal    monster magnet    killfest    mortiis  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!