szerző: BarnaUriah Heep, Whitesnake Tribute Band 2010. május 4., Budapest, Petőfi Csarnok
Az 1969-ben alakult Uriah Heep korunk egyik legrégebb óta alkotó, nagy hatású brit hard rock bandája. Működésük 41 éve alatt 21 stúdióalbumot adtak ki, rengeteg koncertet adtak, és alapvetően nagy hatással voltak a rock zene történelmére. Méltán lehet rájuk aggatni az élő legenda szót. Legútóbb 2008-ban jártak nálunk, így külön öröm, hogy ilyen hamar visszatértek hozzánk a brit öregek egy újabb koncert erejéig.
Az előzenekar szerepét a hazai Whitesnake Tribute Band látta el. A már ekkor szépen megtelt Petőfi Csarnok jó 30-as, 40-es átlagéletkorú közönségének magabiztosan prezentálták az örökzöld Whitesnake számokat. Az ismert muzsikusokból álló gárda precízen és egyben hangulatosan játszotta a nótákat, különösen Alapi István gitáros szép szólói és Lőrincz Károly szárnyaló énektémái tették emlékezetessé a fellépést. Igaz, néhol úgy éreztem, hogy túlénekelte Károly az énektémákat, de ettől függetlenül remekül oldotta meg a frontemberi feladatokat. Kellően tüzelte fel a közönséget: együtténeklésre is több ízben buzdította a hallgatóságot. A setlistben többnyire jól ismert Whitesnake slágerek hangzottak el, különösen jó volt hallani a Fool For Your Loving, a Here I Go Again, és a Give Me All Your Love mellett a záró Still Of The Night című nótát (amiből egyébként az azóta földbe állt Alabama Thunderpussy is készített egy remek feldolgozást). A hangzás korrekt volt, a hangulattal sem volt probléma, így a Whitesnake Tribute Band remekül oldotta meg a közönség bemelegítését az este fő fogására.
A Uriah Heep öregurai kiálltak a színpadra, és egy remek, gördülékeny koncertet adtak. Abszolút nem látszott öreges nyűglődés a színpadon, hanem fiatalos lendület, emlékezetes, legendás nóták és hibátlan színpadi produkció jellemezte a fellépést. Ezek a vén szivarok sok fiatal bandára köröket vernek rá hangszeres játék és előadás tekintetében. Az alapító Mick Box ízes gitártémái, Trevor Bolder magabiztos basszusjátéka, Russell Gilbrook pontos, erőteljes és egyben fifikás dobolása, Phil Lanzon szintetizátorjátéka a védjegyszerű orgona hanggal, és Bernie Shaw tiszta, energikus éneke együtt egy lehengerlő teljesítményt adtak. Bernie egy remek frontember, a közönség az első percektől a tenyeréből evett. Óriási tapsok és csodás együtténeklések mutatták a banda és a nézők egymásra találását. Az énekbe nem csak a közönség, hanem majd az összes zenekari tag is besegített, amely sokat adott hozzá az emlékezetes refrének erejéhez. A hangzással sem volt probléma: az első pár szám relatív gyengélkedése után egy igen erős, arányos hangzásképet sikerült összerakni. A számlistára sem lehetett panaszunk, a jó másfél órás koncerten a nagy, klasszikus slágerek mellett újabb dalok is elhangzottak. Ilyen újabb keletű nóta volt a Wake The Sleeper, a Corridors Of Madness, az Only Human, az Angels Walk With You és a Book Of Lies. Természetesen az olyan régebbi nóták pörgették fel jobban a hangulatot, mint a jellegzetes billentyűtémával rendelkező Return To Fantasy, a csodás Sunrise, a rockos Free ´N Easy, és a klasszikus dalként számon tartott, fogós Gypsy. Volt egy ballada blokk is a Love In Silence, a Rain és a Wizard képében, ami ugyan szép volt, szerintem kicsit leültette a hangulatot. Hamar el is röppent az idő, és utolsó számként a July Morning ismert taktusai csendültek fel. Természetesen jött a ráadás is, hiszen hogyan lehetne Uriah Heep koncert a két legismertebb dal, a zseniális Easy Livin és a Lady In Black nélkül, amely végül egy Petőfi Csarnokot betöltő együtténeklésben érte el csúcspontját.
Öregek és fiatalok egyaránt elégedetten hagyhatták el a Petőfi Csarnok koncerttermét, hiszen a jó 40 éve zenélő Uriah Heep egy nagyszerű fellépéssel kápráztatta el a jelenlévőket. Le a kalappal a idős zenészek előtt: ilyen lendülettel és odaadással csak nagyon kevesek képesek zenélni ennyi idő után is. A Uriah Heep tényleg egy élő legenda, amelyet élőben is látni, hallani kell!
17:22
