hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
film [filmszemle]  2003. március 4. kedd   14:46
nincsen hozzászólás

szerző: Dino
A kör
Hazai bemutató: március 6.

  Ha a hollywoodi filmeseknek épp nincs mostanában saját ötletük, egyszerűen előveszik valamelyik korábbi sikerfilm forgatókönyvét, és abból készítenek ún. remake-et, újrafeldolgozást. Nincs ez másként most se, azonban a 60-as, 70-es évek filmjeinek átirata után most egy nem túl régi film az alap, az 1998-as japán Ringu.
  
  A történet valahogy úgy kezdődik, mint a közkedvelt tini-horrorok: két tizenéves lány beszélget egy rejtélyes videokazettáról, amelyet ha valaki megnéz, egy héttel később meghal. Csakhogy egyikük pont egy hete látta ezt a filmet, és bebizonyosodik, hogy nem egy legendáról van szó... Az elhunyt lány egyik rokona, Rachel Keller (Naomi Watts Mulholland Drive - A sötétség útja, Tank Girl) oknyomozó újságíró, így őt kérik meg, hogy próbálja kideríteni, mi állhat a haláleset hátterében. A nyomozás során azonban ő is megnézi a szalagot, így megkezdődik a versenyfutás az idővel. (Ezt a filmben is eléggé kihangsúlyozzák, minden újabb napnál kiírják, hol is járunk épp.) Hogy nagyobb legyen rajta a nyomás, még a kisfia (Aidan, David Dorfman Szívörvény, Galaktitkos küldetés) és barátja (Noah, Martin Henderson Windtalkers - A fegyverek szava) is képbe kerül, akik szintén látják a filmet, így nem csak saját megmenekülésért folyik a küzdelem.
  
  A kör tulajdonképpen egy vér nélküli horrorfilm. Végig sikerül tartania a feszültséget a nézőben, és amikor már úgy tűnik, hogy a vége főcímhez értünk, egy érdekes csavarral kiderül, hogy közel sincs még vége... A feszültség fenntartását szolgálják a filmben végigvonuló természetfeletti jelenségek, rejtélyek, melyekből talán kicsit sok is van, de pont ez az alapja az egész filmnek, ezekkel éri el hatását. Igaz, a film végére maradnak még nyitott kérdések. A film központjában álló videokazettán lévő anyag kidolgozása már önmagában is egyéni: absztrakt, látszólag összefüggéstelen képsorokat láthatunk, melyek aztán folyamatosan nyernek értelmet a történet előrehaladtával.
  
  A rendező, Gore Verbinski videoklipek és reklámfilmek forgatásával kezdte pályafutását, amit az Egértanya, A mexikói és Az időgép című mozifilmek követtek, mielőtt megkapta A kört rendezési feladatul. A forgatókönyvet a japán változatot alapul véve Ehren Kruger írta (A szomszéd, Sikoly 3). Említésre érdemes még a film zeneszerzője (Hans Zimmer), akinek listáján már 101 film szerepel, köztük olyan címekkel, mint a Szikla, a Sikoly 2, a Hannibal vagy a Mission: Impossible II.
  
  A kör egy jól sikerült horrorfilm, melynek alaphangulatát a sok szürke tónusú jelenet is jól megadja. A stílus kedvelőinek nem szabad kihagyniuk.
  
  Szereplők: Naomi Watts, Martin Henderson, David Dorfman, Brian Cox
  Forgatókönyv: Ehren Kruger
  Fényképezte: Bojan Bazelli
  Zene: Hans Zimmer
  Rendezte: Gore Verbinski



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

UIP Duna Film

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Áprilisban ismét mozikban a klasszikus Indiana Jones trilógia!
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
Történelem, társadalom, cukiság – ezek lesznek a JUNO11 Distribution tavaszi filmjei
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tony scott    bogoz    signs of swarm    radiohead    empire of the sun    josé carreras    empire of the sun    tom waits    jesse eisenberg    chronicle    rocktusa    the amazing spider-man    in extremo    tony macalpine    mark wahlberg    suhancos    u.d.o    helloween    xentrix    james franco    gerard depardieu    fit for a king    vl45    esazlesa    inception  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!