hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   13:39
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Fianna


  A Fianna zenekart 1996-ban alapította a hegedűs Lang János és a gitáros Varga Kornél. Abban az időben az együttes a tradicionális ír zene hű tolmácsolását tűzte ki célul. Ezáltal a zenekar hamar népszerűvé vált Magyarországon kívül is, elsősorban azokban a klubokban, ahová az eredeti ír folklór rajongói jártak. A Fianna életében nagy változást hozott, amikor Jani egy angliai turné során megismerkedett Alan Burton-nel, az ír duda mesterével, így vette kezdetét egy mindmáig egyedülálló angol-magyar zenei együttműködés. Ebből született a Fianna első albuma is, The Mad Skeleton címmel, amelynek zenei anyaga főként tradicionális ír zenére épült. Később Jani, Kornél és Alan mellé három újabb tag: Kertész Ákos (percussion), Luke Daniels (harmonika) és Rick Foot (nagybőgő) csatlakozott.
  
  A ritka találkozás létrejött: az együttes angol zenészeit mindig is érdekelte Kelet-Európa zenei világa, a magyar muzsikusok pedig alaposan megtanulták a kelta zenei stílusokat. Így alakult ki a Fianna mostani felállása, és az a sajátos hangvétel, amely úgy ötvözi az európai tradicionális- és modern zenei elemeket, hogy mindvégig az egyik legősibb örökségben: a kelta tradícióban gyökerezik. A Fianna zenéje ezért egyedi: a muzsikusok nemcsak azt a zenei világot képviselik amelyben felnőttek, hanem saját szerzeményeikben magától értetődően símulnak egybe az ír, angol, skandináv, magyar és balkáni népzenei motívumok. A második albumon a Crame On! című lemezen már ez hallható. A Fianna az elmúlt években Magyarországon kívül Franciaországban, Dániában, Spanyolországban, Angliában és Ausztriában muzsikált.


Kulcsszavak:
  Fianna 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Fianna

 kapcsolódó cikkek: 

Kelta utazás a Fiannával

Fianna ír zenei klub a indul Fonóban

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vinnie moore    amon amarth    uneven structure    abnormality    james mcavoy    ticketportal    admiral’s arms    ossian    shyamalan    a világűr hangjai    air    peta    richie sambora    retarded fish    alice in chains    sleep token    the silver shine    zenés-táncos    amy winehouse    in mourning    the new black    the young punx    galileo    iscream    alice cooper  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!