hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   14:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Test Jazz Group


  Borbély Mihály (szoprán-altszaxofon) 1980-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében. 1986-ban pedig a jazz tanszakon. Az 1974 óta működő Vujicsics Együttes alapító tagja, emellett közreműködött a Sebő és a Jánosi együttesek, Mandel Róbert koncertjein.
  
  Számos jazzformáció (Budapest Big Band, Brass Age, Regős István zenekara, Baló Quartett, Gonda János, Binder Károly, Makám, 180-as csoport, Quartet B.) tagja volt. Michel Montanaro Vents dEst (Keleti szél) elnevezésű world music csapatának szólistája. 1988-ban a Karlovy Varyban elnyerte a szólista díjat. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékének tanára.
  
  Szende Gábor: dob
  1960-ban született Pécsett. 1983-ban végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanszakán. Játszott László Attila Kaszakő együttesében, Presser Gáborral, a legendás Super Group-ban, Szakcsi Lakatos Bélával, Babos Gyulával, Dandó Péterrel a B-D-SZ Collection-ben, Lakatos Tónival, Gárdonyi Lászlóval a Bacillus Combó-val, Dés Lászlóval, Másik Jánossal a Dimenzió együttesben.
  Toto Blanke Electric Circus együttesének tagja volt. 1988-tól 1995-ig Kanadában élt és zenélt. 1995-ben családostól hazatért és rövid ideig tagja volt az In Line együttesnek.
  
  Tóth Tamás: basszusgitár
  A jazztanszak elvégzése után az egyik legkeresettebb zenész volt a hazai jazz életben. Játszott Gonda Jánossal, Binder Károllyal, Kőszegi Imrével, a 180-as csoporttal, a Dimenzió együttesben, Szemző Tibor Gordiuszi Csomó nevű együttesében.1997-ben csatlakozott a Test Jazz Group-hoz.
  
  Regály György: zongora
  1987-ben diplomázott a jazz tanszakon. A Test Jazz Group alapító tagja. Az egykori Test Jazz Klub-ban (Jókai Klub) jóformán mindenkivel játszott a hazai jazzéletből (Dés László, Gőz László, László Attila, Lakatos Tóni, Babos Gyula, Lakatos Pecek Géza, Kőszegi Imre, Dandó Péter, Balázs Elemér, stb.)
  Tagja volt a No-Spa és a Jazz Vitamin együtteseknek. Különböző formációkkal zenélt Nagy-Britanniában és Hollandiában. Jelenleg a Liszt Ferenc Tanárképző Főiskola Jazz Tanszékének zongoratanára.
  
  Diszkográfia:
  
  Örömvízesés/Waterfall of the joy
  (FA-067Fonó Records, 1999, CD)


Kulcsszavak:
  Test Jazz Group 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. június 14.
Áron András & The Black Circle Orchestra a KKFM Rockházban
2024. június 15.
Brujeria: Esto Es Brijeria European Tour
2024. június 16.
Coldplay Live in Budapest
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
 kiemelt 
Thy Art Is Murder, Fit For A King, Knosis: nyári katlan-core a Barba Negrában
  
Súlyos deathcore / metalcore hármas fokozza majd a katlan hőséget a budapesti nyár közepén: július 4-én este a Thy Art Is Murder és a Fit For A King már jól ismert produkciója mellett most egy különleges japán projekt, a Knosis is bemutatkozik majd a Barba Negrában

Hatebreed + Crowbar a Durer Kertben
Új dalokkal tér vissza Richie Kotzen a Dürer Kertbe
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Bring Me the Horizon koncert a Budapest Parkban
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ossian    s dance    open air    live on ten legs    dornenreich    a pale horse named death    velvet revolver    cult of luna    stúdió galéria    suicide silence    chimaira    kettős tamás és a vadszamarak    stone temple pilots    szin    paddy and the rats    suffocation    dance or die!!!    halálos iramban    visions of atlantis    björk    sziget 2012    ac/dc    sebastian bach    james sullivan    almost failed  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!