hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   17:57
3 hozzászólás

szerző: Pjotr
Korai Öröm


  Stílus (a sajtó szerint): ambient, városi népzene, pszichedelikus etno, a kilencvenes évek folyamatzenéje, akciózene. „A Korai Öröm sok nép és sok galaxis hangjait ötvözi össze zenéjében”, leírhatatlan bőségű, de garantált emészthetőségű zene. A zenekar szerint: világzene, gyógynövényrock.
  
  Sztori:
  
  1991-ben kezdett alakulni a zenekar.
  1993-ban már Németország felé tartott egy zastavával és egy skodával. Berlini klubokban punk aus Ungarn-ként mutatták be a zenekart.
  
  1994 végére összeállt a kép és a zene: 10 zenész (a szokásos felálláson kívül sok ütos és exotikus hangszerek ) + 4 VJ.
  
  A zenekar havi rendszerességgel játszik a budapesti FMK klubban, koncertjeire a befogadható létszám háromszorosa kíváncsi. Koncertek után zárás helyett acidpartykat rendez, ami akkoriban szokatlan dolog, ugyanúgy mint a vetítések. Az első uszoda-partykhoz is a zenekar neve fűződik. Kazettán megjelenik egy Tilos az Á-ban rögzített koncert.
  
  1995-ben jelenik meg az első stúdióalbum, melynek zenéje és borítója szakmai figyelmet vív ki. Ezentúl a zenekar összes anyagát szerzői kiadásban jeleníti meg.
  
  1996. Második stúdió album, az ortodox rajongók kedvence máig. A lemezbemutató koncertjének a Budapesti Katona József színház ad teret, amely hagyomány megmarad a következő lemezeknél is. Elindul a honlap. Rajta a zenekari információk mellett infóbank is található, amelyen a hazai és külföldi koncertszervezési, kiadói és egyéb kapcsolatainkat tettük hozzáférhetővé mindenki számára. Halász Péter színész és rendező felkéri a zenekart, hogy szerezzen zenét a Sanyi pilóta c. darabjához, amelyet élőben adunk elő minden előadáson.
  
  1997. Harmadik stúdióalbum, fellépés a Sziget Nagyszínpadán, amely szélesebb elismerést szerez a zenekarnak. Egyre több koncert egyre több helyen belföldön és külföldön egyaránt. A zenekar 3 tagja DJ-skedni kezd Korais Banditos néven.
  
  1998. Megjelenik a remix album Recycled címmel, rajta magyar DJ-k és 2 zenekartag remixei. A KÖ kultikus névre tesz szert a pszichedélikus zenét szerető világpolgárok körében. ...talán a legjobb pszichedélikus együttes körülöttünk! írja az amerikai WAYSIDE MUSIC, az újzélandi Cranium Music toplistáján a KÖ lemeze vezet, meghívást kapunk több amerikai fesztiválra, amelyeknek szponzor hiányában nem tudunk eleget tenni. A német Lollipop Shop kiadó bakeliten ad ki egy válogatást, kiadatlan felvételekkel bovítve. A Korai Öröm a „Magyar Narancs” közönségszavazása szerint az év koncert zenekara lesz.
  
  1999. A zenekar fesztiválokat szervez, amelyekre kelet-európai zenekarokat hív meg. Bővűlő turnéink során Szent Pétervárig is eljutunk. KÖ megint az év koncertzenekara.
  Két magyar filmhez használják KÖ zenéjét.
  
  2000. Folyamatos koncertezés mellett két album jelenik meg: az egyik CD-n eddig kiadatlan felvételeket, a másik új anyagot és 3 videoklipet tartalmaz. Fogyásuk felülmúlja az összes eddigiét. Egy német játékfilmben szól a zenénk, a saoundtracket a Sony adja ki.
  
  2001 első féléve: koncertek Kolozsvártól Dublinig, ütős- és újabb remixalbum tervek...
  
  Néhány részlet a sajtó kritikájából:
  
  ”A kilencvenes évek legfontosabb underground zenekara. Az összekötő láncszem az alternatív és a tánczenék között
  Index.hu
  
  Náluk Kodály Zoltán találkozik a Talking Heads-el a boncasztalon... A zene voodooja és a mesmerizáló vizualitás olyan tudatállapotot eredményez, amit ibogain és sligovica keverékének fogyasztásával lehetne elérni, iszapfürdőben. Najmányi László, Bahia.hu
  
  ”...Lelkes, fantáziadús, élő zenei produkció”, „... a hazai underground, avantgárd vagy alternatív (vagy minek nevezzük) mezony legdinamikusabb zenekara”, „... nyolc ember állandó akcióban”, „... eredeti, nem az MTVbol kopírozott, de korszerű banda”, „ ... KÖ zenéje rokon az acid típusú progresszív dance zenékkel, a VHKféle spontán folyamatzenékkel és van benne etno is”, NÉPSZABADSÁG
  
  ” ... Rájuk aztán igazán felesleges címkét kitalálni”, „ ... a különböző mufajok itt roppant élvezetes és sajátos egységgé állnak össze, egy csak rájuk jellemző hangzást és zeneiséget alkotva”, „... a repetitív muzsikák, Reich, Glass, Laurie Anderson hatása érződik... E zene értelmezhetetlen, besorolhatatlan egy-egy stílusirányzat szerint. Maguk azt gondolják, „tudatállapot” ... száz százalékig feeling zene”, „ ... egyegy előadás összmüvészeti akcióként érzékelhető”. „ Nincsenek lemez- és számcímek; a szavaktól csak félresiklana az értelmük - érzékibb, ösztönösebb, pontosabb így”. „... Ahogy maguk szervezik a koncerteket, most maguk intézik a felvételt, a kiadást és a terjesztést, körül van járva a függetlenség, s körül a felelősség is.” MAGYAR NARANCS
  
  Összehasonlíthatatlan képességük a pszichedelikus gitár alapú rockot, keleteurópai hatásokkal és sámán tradíciókkal keverni. A gazdag keverék összetevoi a tribal ütősök, pogány furulyák, sámánisztikus trance rock, robbanó gitárszólók, ambient hangminták bizarr magyar énekkel harmonizálva... KÖ zenéje ellenállhatatlan, képzeletbeli és ugyanakkor humánus, természetes, agytágító... ezt élőben kell látni!... folyamatos repülés egy varázsszőnyegen csodás panorámák fölött - balkáni, arab és ázsiai tájak...1997 legjobb pszihedélikus albumáinak egyike, mega-ajánlott ! CROHINGA WELL (Belgium)
  
  Ők határozottan saját hangzást fejlesztettek ki. Képzeljük el Ozric Tentacles-t egy bolgár népi kórussal jammelni, Santana percussiójával tarkítva. Ez talán a legjobb pszichedélikus együttes körülöttünk! WAYSIDE MUSIC (USA)
  
  A Porcupine Tree féle ambient alapú szintetikus, mindent betöltő futamokat a magyarok ügyesen elegyítik kísérleti edényükben, a keleties percussionnal, az arabos fuvolával és az európai klarinéttal-trombitával A szláv lélek utolsó lehelete a mély űrben HARMONIE Magazine (Franciaország)
  
  A zenekar hosszú utat tett meg amíg kiérdemelte a mai, irigylésre méltó helyét - a nemzetközi zenei porond kitűnő tagja... a magyar popbíznisz antitézise... Zene és mozi egy tető alatt, komplex szórakoztatás a szemnek és a fülnek... BUDAPEST SUN
  
  Diszkográfia
  Korai Öröm93 - MC, Trottel Records
  Korai Öröm95 - CD és MC szerzői kiadás
  Korai Öröm96 - CD és MC szerzői kiadás
  Korai Öröm97 - CD és MC szerzői kiadás
  Korai Öröm94-97 rövidített verziók - válogatás, vinil, kiadta Lollipop Shop (Németország)
  Korai Öröm - Recycled (1998) - remixek, CD, szerzői kiadás
  Korai Öröm93-96 - CD, Trottel Records
  Korai Öröm2000 - CD , szerzői kiadás
  
  Egyéb munkák
  Zene a „Sanyi Pilóta” c. színdarabhoz (r. Halász Péter) 1996
  Zene az „Észak észak”, „Cukorkékség” (H,1998) és „Im Juli” (D, 2000) c. filmekhez 2000
  Zene TV, videó, CD-ROM- és más produkciókhoz
  
  Válogatások:
  Der Alkemistishe Kongress 1998 (D, Shakaree)
  Floralia Vol. 2. 1999 (I, On/Off Records)
  Solipse 1999 (D, Shakaree)
  Im Juli- Soundtrack 2000 (D, Cinesoundz)
  
  Koncertek:
  1993-1996 Magyarország, Németország.
  1997-2000 Magyarország, Németország, Belgium, Hollandia, Austria, Románia, Csehország, Szlovákia, Slovénia, Olaszország, Yugoszlávia, Bulgária, Oroszország, Lengyelország.
  
  Fesztiválok:
  Pepsi (Diák) Sziget-Nagy Színpad, Hercberg, Klosterrode, Greifswald (Németország), SUB Fest, New World Vibrations, MusicFilmFest (Bulgária), Zene Ünnepe-Genova (Olaszország), Alternativa, 4+4 Days, Slauhony (Csehország), Trenchin, Alternativne Leto (Szlovákia), Ljubljana Summer (Szlovénia), Pushkinskaja 10-Szent Pétervár (Oroszország).


Kulcsszavak:
  Korai Öröm 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 ni 2004. április 17. 19:00  #3
Igen. Nemsokára képek is lesznek fent róla.
;o)

 matthe 2004. április 17. 18:41  #2
jó buli volt

 matthe 2004. április 16. 19:33  #1
Miután itt nincs még ilyen topic, a ma esti koncert előzményeként nyitok egyet.
Ha valaki olvassa, jöjjön Olof Palme ház pörgős kis buli van kilátásban.
Addig is töltsétek le a trafós koncert anyagát a korai.hu-ról és hallgassátok!!! Sziasztok! Tibet free!

 kapcsolódó linkek: 

Korai Öröm

 kapcsolódó cikkek: 

Téli álomból ébred és ébreszt a Quimby - Ligeti Karnevál

A történet folytatódik… november 30-án nyit az új Gödör Klub

Gödör Kemping - természetesen szabad Összművészeti kulturális fesztivál a strandon

Ma este: Korai Öröm 21. születésnap - ingyenesen

Pluto, Hangmás és Korai Öröm koncertek a Gödörben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 utódok    eat pray love    royal flush    cavalera conspiracy    dark moor    a pale horse named death    caliban    bankrupt    slytract    in this moment    holmes    bécs    fatal error    pure love    evanescence    cloud 9+    bruce willis    woven hand    király!    o´sullivan    george benson    stetl    aetrigan    aaron eckhart    rómeó vérzik  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!