hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   15:53
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kérdőjel


  Dacára annak, hogy a Balaton déli partja inkább diszkóiról híres, a fonyódi gimnáziumban és a balatonboglári ifjúsági klubban évek óta élénk rockzenei élet folyik. A Kérdőjel tagjai is ebből a közegből indultak el. A gimnáziumi évek alatt működő, és ezalatt szép sikereket elérő Gloria nevű formáció egy tagcsere után 1996-ban nevet változtatott, és innentől Kérdőjel néven szerepelt tovább. Az együttes szűkebb hazája, a Dél-Balaton mellett számos koncertet adott Kaposvárott, Barcson, Pécsett és Budapesten. Különböző tehetségkutató fesztiválok révén eljutottak Győrbe, Debrecenbe és Szolnokra is. Az utóbbi három évben rendszeres szereplőivé váltak az EFOTT-fesztiváloknak is, így Tokaj-Rakamazon, Hajdúszoboszlón és Pécsett is szerepeltek, meglehetősen sikeresen. Az együttes legnagyobb sikere az idei Pepsi sztárcsináló rock kategóriájában elért harmadik helyezés. A középdöntőt és a döntőt az RTL Klub jóvoltából az egész ország láthatta. A sztárcsináló decemberben megjelenő válogatáslemezén a „Hetedik év” című dallal szerepel az együttes. A Kérdőjel jelenleg új dalokat ír, és az új évezredet egy lemezzel szeretné köszönteni. Erre a jövő év folyamán valószínűleg lesz is lehetősége a csapatnak.
  
  A Kérdőjel tagjai:
  Molnár Tibor (26) - ének, gitár
  Horváth István (24) - szólógitár, vokál
  Vass Krisztián (23) - basszusgitár, ének
  Bogdán Gábor (23) - billentyűs hangszerek
  Horváth Gergely (18) - dob
  
  A Kérdőjel zenei és szövegi szélsőségektől mentes dallamos rockzenét játszik. A koncertprogramban a saját számok mellett leginkább a U2, Lenny Kravitz, az Omega és a Beatles dalai kapnak helyet.
  
  A zenekar eddigi eredményei, jelentősebb fellépései:
  
  Gloria néven:
  1993 - „KEZDŐKÖR” tehetségkutató, Budapest - A legígéretesebb zenekar (16,6 éves átlagéletkorral!)
  1994 - Somogy megyei rocktalálkozó, Kaposvár - Különdíj+a legjobb énekes díja
  1995 - Drogellenes rockfesztivál, Kaposvár - Megosztott első hely
  1996 - KI MIT TUD? Somogy megyei döntő - 1. hely, továbbjutás az országos válogatóra
  
  Kérdőjel néven:
  1998 - sikeres szereplés a tokaj-rakamazi EFOTT-on
  1999 - Tehetségkutató Rockfesztivál, Balatonboglár - 1. hely+a legjobb basszusgitáros és dobos díja
  -sikeres szereplés a hajdúszoboszlói EFOTT-on
  2000 - Tabi Rockfesztivál - 2. hely+a legjobb dobos díja
  -Tehetségkutató Rockfesztivál, Balatonboglár - Különdíj
  -Denevér Fesztivál, Szolnok - 14. hely (83 indulóból), szereplési lehetőség a SHOCK! Magazin válogatáslemezén
  -Gitármánia tehetségkutató, Budapest - Az Insrument magazin fődíja (komplett arculattervezés)
  -sikeres szereplés az EFOTT 2000 (Pécs) utolsó napján, a Black-Out-tal és a Kimnovakkal egy színpadon
  -Pepsi Sztárcsináló, középdöntő, Győr - továbbjutás közönségszavazattal
  -Pepsi Sztárcsináló, döntő, Sziget Events Hall - 3. helyezés!


Kulcsszavak:
  Kérdőjel 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Kérdőjel

 kapcsolódó cikkek: 

Hiperkarma a Bahnhof-ban

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 srecna mladina    maci laci    the devin townsend project    ben barnes    coreleoni    anvision    dark tranquillity    zuboly    faithless    civil war    blood for blood    septic flesh    no doubt    fekete kovács kornél    guy ritchie    jégkorszak    the cure    starset    nightmare in elm street    brainstorm    all that remains    obey the brave    sziget 2009    állás    whitesnake  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!