hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   17:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Da Capo


  1998-ban egy baráti táraságból alakult egy kizárólag instrumentális zenét játszó quartett, ez tekinthető az ős-Da Capo-nak. 1999. elején állt össze a jelenleg is érvényes felállás: a két alapító, Kozó Tamás (gitár) és Csörnyi Róbert (basszusgitár) mellett Nagy Norbert (ének), Komáromi György (billentyűs hangszerek) és Göllicz László (dob) alkotja a Da Capo-t.
  
  A szakmai körökben sikereket arató demók, valamint egy regionális és két országos tehetségkutató (Ugod, Denevér) megnyerése után még szerzői kiadásban jelent meg a Prolog címre hallgató bemutatkozó ep, majd rövidesen szerződtette a zenekart a Metal Hammer csoporthoz tartozó Nail Records.
  
  Az ő gondozásukban 2001. márciusában jelent meg a bemutatkozó, Phaistos című lemez. Három országos turnét koncerteztünk végig, az apró kluboktól a nagy nyári fesztiválokig szinte mindenhová eljutottunk. A lemez legsikeresebb dalai a Pygmalion (melyre videoklip is készült), valamint a Kosztolányi ihlette Esti Kornél lettek. 2002. nyarán - promóciós céllal - angol nyelven is megjelent a bemutatkozó lemez.
  
  
  Diszkográfia:
  Dzsungel - promo ep 2000
  Prológ - ep 2000


Kulcsszavak:
  Da Capo 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Da Capo

 kapcsolódó cikkek: 

Új Da Capo lemez

Nagy munkában a Da Capo

Dying Wish, Da Capo, Varsó, Autumn Twilight turné

Da Capo turné és felvételek

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 butcher babies    social network    billy talent    nyomorultak    nitzer ebb    szerelmek    tony scott    velvet seal    in mourning    memorial    suicide silence    skull fist    slayer    zac efron    mercenary    szex és new york 2    the moon and the nightspirit    in-dock    suhaid    the gentle storm    dark funeral    candlemass    howard jones    norma jean    il divo  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!