hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. február 9. kedd   10:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tarja Turunen az Opera-Rock Show-n
2010. június 12. szombat 21:00., Miskolci Jégcsarnok

  Két óriási sikerű koncert után a Bartók+Európa Miskolci Nemzetközi Operafesztivál büszkén jelenti be az idei Opera-Rock Show külföldi sztárját: Tarja Turunen Classic and Divine című fellépését. A finn elnök, Tarja Halonen által Finnország hangjának nevezett, világhírű szoprán fellépésére 2010. június 12.-én, szombaton 21 órakor kerül sor a Miskolci Jégcsarnokban.
  
  A szimfonikus metál nagyasszonya közel két órás koncertjére valamennyi oldalát bemutató, különleges műsorral készül: első albumának, az itthon is aranylemezes My Winter Stormnak a legkedvesebb számait, klasszikus zenei darabokat, váratlan rock klasszikusokat, Nightwish szerzeményeket, illetve a még kiadás előtt álló második, What Lies Beneath című albumának újdonságait fogja énekelni saját együttese és persze szimfonikus zenekar és kórus kíséretében.
  
  Akik látták-hallották az eddigi két Opera-Rock Show-t, illetve az azokról megjelent kiadványokat (és azok is, akik nem) biztosra vehetik, hogy 2010-ben is legalább olyan bombasztikus koncertnek lehetnek tanúi, mint amit 2007-ben a Therion, 2008-ban pedig az Epica adott.
  
  Jegyek a Ticket Express honlapján (www.tex.hu), jegyirodáiban (az országban több, mint 300 helyen) és az Eventim hálózatában kapható. A jegyek április 1-ig jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg, érdemes minél hamarabb beszerezni azokat.
  
  A meglepetéseknek azonban itt még nincs vége! Az Opera-Rock Show ugyanis az idén kétnapos rendezvény lesz. Június 11-én pénteken ugyanis a magyar rockzene egyik legnépszerűbb zenekara ad egészen különleges koncertet ugyancsak szimfonikus zenekar kíséretében. Hogy melyik ez a zenekar? Két hét múlva kiderül!


Kulcsszavak:
  tarja     turunen     nightwish     opera     rock show 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Opera-Rock Show

TEX

 kapcsolódó helyszín: 

Miskolci Jégcsarnok

 kapcsolódó cikkek: 

Melanie C, a Spice Girls sztárja a szegedi Deja Vu Fesztiválon ad koncertet

Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja

Visszatér Budapestre a világhírű pop-opera trió

A kaliforniai rockzene szupersztárjai, a Queens of the Stone Age is érkezik a jövő évi Colours of Ostrava-ra

Az Operaházban forgatták a Táncoló Sárkányt
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Válogatott zenei emlékek a Pink Floyd életművéből
Republic 35
 kapcsolódó fotók: 

Tarja Turunen - Classic and Divine 1 rész - 2010. június 12. Bartók + Európa Miskolci Nemzetközi Operafesztivál - Opera-Rock Show

Tarja Turunen - Classic and Divine 2 rész - 2010. június 12. Bartók + Európa Miskolci Nemzetközi Operafesztivál - Opera-Rock Show

Tarja Turunen - Classic and Divine 3 rész - 2010. június 12. Bartók + Európa Miskolci Nemzetközi Operafesztivál - Opera-Rock Show

Tarja Turunen - Classic and Divine 1 rész - 2010. június 12. Bartók + Európa Miskolci Nemzetközi Operafesztivál - Opera-Rock Show

Tarja Turunen - Classic and Divine 2 rész - 2010. június 12. Bartók + Európa Miskolci Nemzetközi Operafesztivál - Opera-Rock Show

Tarja Turunen - Classic and Divine 3 rész - 2010. június 12. Bartók + Európa Miskolci Nemzetközi Operafesztivál - Opera-Rock Show
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 namtar    live life hard    tarja turunen    mercyful fate    cain    gyár fesztivál    the spirit    vida rock band    s-modell    csányi sándor    dropout kings    myra    mesevilág    totálkár    animid effect    anvil    bogoz    alice in wonderland    alestorm    kutyák És macskák    control human delete    cataract    wacken metal battle    orphaned land    the devil came on horseback  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!