hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
lemezajánló [válogatás]  2009. december 28. hétfő   10:25
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Snow Patrol: Up To Now
Universal Music

  A 2009-es Szigeten is vendégeskedő Snow Patrol novemberben jelentette meg Up to Now című dupla válogatáslemezét, melyen a zenekar tizenöt éves történetének legjobb dalait gyűjtötték egybe. Örömteli dolog, hogy a régi nagy klasszikusok mellett helyet kapott három vadonatúj nóta is.
  
  Az 1994-ben Skóciában alakult zenekar eddig öt stúdiólemezt adott ki, melyeken jó néhány óriási sláger sorakozott, elég csak a Chasing Cars-ra gondolni, vagy ugyanígy említhetnénk a Chocolate-et és a Youre All I Have című nótát is. Adott volt tehát az elképzelés, hogy egy lemezre nem lehetne felpakolni a legjobb dalokat, így szerencsére egy dupla koronggal örvendeztetett meg minket a banda, akiket ráadásul mára a legnépszerűbb brit előadók közt tartanak számon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 10 000 000-nál is több eladott albummal büszkélkedhetnek Gary Lightbodyék. Az énekes egyébként ekképpen nyilatkozott az Up To Now-ról még annak megjelenésekor: „Megmásztunk egy hegyet, és most visszatekintünk, hogy egy kicsit gyönyörködhessünk a kilátásban. Jó érzés megmutatni az embereknek, hogy van múltunk, nem csak tegnap csöppentünk bele ebbe az egészbe”. És hogy ez mellett a dicső múlt mellett a jövőre is tekinthessünk picit, azt a Just Say Yes, a Give Me Strength és a Dark Roman Wine hivatott propagálni, mely nóták bizonyítják, hogy azért a későbbiekben sem várhatunk gyengébb kiadványokat a Snow Patroltól. Helyet kapott az albumon egy Beyonce feldolgozás is, a Crazy In Love, mely inkább azt mutatja meg, milyen nem lesz soha ez a zenekar.
  
  Az anyag egyébként több formában is megjelent: a dupla cd-s verzión kívül egy dvd-vel megspékelt kiadásban is megvásárolható, melyen dokumentumfilm, egy animációs film és néhány élő felvétel is helyet kapott. Erősen ajánlott bármelyik beszerzése!
  
  
  
  
  

CD1
  
  1. Chocolate
  2. Chasing Cars
  3. Crack The Shutters
  4. Set The Fire To The Third Bar
  5. Crazy In Love
  6. Just Say Yes
  7. Batten Down The Hatch
  8. You´re All I Have
  9. Hands Open
  10. Cartwheels
  11. The Planets Bend Between Us
  12. Ask Me How I Am
  13. On/Off
  14. Making Enemies
  15. Run
  
  CD2
  
  1. Take Back The City
  2. Shut Your Eyes
  3. An Olive Grove Facing The Sea
  4. Run
  5. Give Me Strength
  6. Signal Fire
  7. Spitting Games
  8. Open Your Eyes
  9. Dark Roman Wine
  10. Fifteen Minutes Old
  11. You Are My Joy
  12. The Golden Floor
  13. Starfighter Pilot
  14. PPP
  15. Chasing Cars
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Snow Patrol

 programajánló: 
2025. február 8.
Paganfest a Barba Negra Red Stage-en
2025. február 11.
Pörgős rock-diszkót hoz Budapestre a Royal Republic
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (1)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ang lee    bruital orgasme    balázs elemér    hungaroconnections    james sullivan    assassin    halloween    the treatment    kurt cobain    csejtey    k.i.z.    venom inc    keresztesi botond    antalgia    how to train your dragon    morbid angel    the tourist    dave mustaine     zoolander 2    daath    skálmöld    cancer bats    robin hood    flynn    javier bardem  

r41
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!