beszámoló [fesztivál]  2003. január 17. péntek   17:33

nincsen hozzászólás

  Szilveszterkor ha már csapadék hull, annak illendő azt a halmazállapotot felvennie, amit a tanultabb emberek még ittasan is hónak neveznek, de ennek ellenére az időjárás lázadását hangoztatva reám zúdítja nedves áldását. Eme kellemetlenség nem tántorít el attól, hogy délután 2 órára eljussak a Petőfi Csarnok bejáratáig, ahol a még korai órákra rendeztek programot a keményebb” zenék kedvelőinek.
  
  A helyszínen a vártnál illedelmesebb biztonságiak, olcsóbb sör és gyanús tisztaság fogad (lehet, hogy régen voltam a Pecsában ?), s a meghirdetett kezdés után kisebb csúszással kitárulnak a koncertterem bejáratai, hogy magukba szippantsák a büfében szaporodó ifjúságot.
  
  A lassanként beszivárgó közönség szórakoztatására elsőként a szép szál énekessel megáldott Elysian zenekar lép színpadra, hogy heavy metal zenéjével betöltse a termet. Saját számaik után eljátszanak egy Metallica szerzeményt, melynek hatására a jelen lévők kezdenek belelendülni a témába, de a banda műsorideje lejártával átadja helyét a rövid átszerelés után húrokba csapó Monasterynek. Ez a csapat már jóval durvább stílust képvisel, hörgős-zúzós metal számaik jelentősebb mozgást váltanak ki a nézők soraiban.
  
  A porondot harmadikként a mostanában egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Cool Head Clan teszi magáévá. Na, ez a banda nem erőlteti, hogy nihilista szemléletét túlzott intellektualitásba mártsa, csak úgy nyersen az embörek orcájába, ahogy aztat köll. „Van pénz, van hasis, nincs pénz, még szar sincs.” A politikusok orális szexre való invitálása és a mindenkori kormány szidalmazása közben énekesük saját tísörtjének eltávolításával felfedi nekünk szumóbajnokokat megszégyenítő felsőtestét. No, és persze elhangzik a „Szeresd a testem, baby” slágerfeldolgozás is. Öröm nézni a zenekari logókba bújtatott kiscsajok táncát a trágár szövegekkel ellátott hard-rock banda produkciójára.

  „Döglött macska az utcán, belerúgok egyet durván...”-támad rá a hallgatóságra a győri Auróra. A 80-as években keletkezett és máig aktív punk-rock formáció végighalad pár klasszikus nótán (Ez a város, Egy kis anarchia, stb.), majd hogy trombitásuk a vokálozás mellett fő funkcióját is el tudja látni, újabb albumaikról kezdenek szemezgetni. A melléhelyiség meglátogatása után az utolsó akkordokat csípem el, majd a friss relikviával gazdagodott Karfiol cimborámat, aki a koncert végeztével megkaparintotta az Aurora egyik dobverőjét.
  
  A szokásos intromuzsika után berobban az „idei szilveszter hivatalos zenekara” és egyben az est fő bandája, a Moby Dick. Annak ellenére, hogy a soproni metal banda túl van egy búcsún és egy visszatérésen, népszerűségük nem csappant meg. Az énekes-gitáros Smici hajának hosszúsága annál inkább. A termet elfoglaló rockerek még mindig megszállottan csápolnak az olyan slágerekre, mint a Kegyetlen évek, a Kiképzés, vagy a Gazember és az Ugass Kutya, de ráadásként elnyomják az egylet ősi időszakából származó Keresztes Vitézt is.
  
  Háromnegyed hét körül járhat az idő, mikor boldog újévet kívánva elbúcsúznak a rajongóktól, akik a megfelelő előmulatság után átadhatják magukat az óévbúcsúztatás és alkoholmámor örömeinek, ki-ki kénye kedve szerint. Magam is így cselekszem, ehhez kellő alapot szolgáltatnak a távoli petárdadurrogás megindító hangjai. „Good Bye!”

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: