hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. október 1. csütörtök   16:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Spiritus Mortis, Korog, Nadir, Torn from Earth
2009.október 20. Red Rocket Music Club - Győr és 2009.október 22. Pogo Loco – Budapest (XIX. Teleki út. 66.)

  A finnek metal-életét nem nagyon kell bemutatnunk, hiszen az ezer tó országából több tucatnyi zenekar verekedte be magát az elmúlt évtizedben a műfaj nemzetközi élvonalába. Nem csak a felszínre érdemes azonban figyelni: aki a kevésbé szem előtt lévő északi zenekarok mezőnyében is szeret kutakodni, az tudja, hogy köztük is szépszámmal akadnak roppant erős csapatok. A szcéna egyik legrégebbi tagja az 1987-ben alapított Spiritus Mortis, amely egyben Finnország első doom bandája is - mi mégis inkább azt mondanánk, hogy vérbeli heavy metal zenészekről van szó, akik a Black Sabbath szellemiségében alkotnak.
  
  A csapat 2009-ben először jut el Magyarországra, az október 22-i koncert azonban nemcsak ezért különleges, hanem azért is, mert a mikrofonnál az a Sami Hynninen áll majd, akit Sir Albert Witchfinder néven a legendás Reverend Bizarre élén ismert meg a közönség. Az elképesztően erős hangú énekes ráadásul könnyen lehet, hogy most, a vele készült God Behind the God című album bemutatóján lesz utoljára színpadon látható, úgyhogy mind a Reverend Bizarre, mind a klasszikus doom és heavy metal híveinek, tehát a minőségi fémzene összes rajongójának kötelező a megjelenés.
  
  Jegyár: 1500.-Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Spiritus Mortis

Myspace

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 wrath    jamie chung    loreena mckennitt    skip the use    god is an astronaut    swashbuckle    oasis    sigur rós    larry hangman    vdiámpark    local heroes    admiral’s arms    alvin és a mókusok    bikelinefest    yngwie malmsteen    amber smith    karácsony artúr    symphonica    star trek 2    gojira    make do and mend    our youth    she wants revenge    terror    bonobo  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!