hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előzetes [előadás]  2002. december 17. kedd   17:42
nincsen hozzászólás

szerző: Trafó.Hu
Frenák Pál Társulat Tricks & Tracks című előadása
Trafó Kortárs Művászetek Háza, 2002 december 17, 18, 19, 20, 21 (kedd-szombat) 20h

  A Tricks & Tracks bemutatása óta a Compagnie Frenák Pál egyik klasszikus előadásává érett: a nagysikerű produkció ezúttal újabb öt alkalommal látható a Trafó Kortárs Művészetek Háza színpadán. A társulat, amely az elmúlt év során három nemzetközi premiert tartott és Európa számos rangos színpadán mutatkozott be, átdolgozott, tovább érlelt verzióban mutatja be újból talán legsikeresebb előadását a főváros közönségének. Az idei előadás meglepetéseket tartogat azok számára, akik már látták, és a találkozás örömét nyújtja azoknak, akik a korábbi előadásokra nem jutottak be.
  
  A társulat Prága, Firenze, Groningen, Amiens és Bologna után újra Budapestre érkezik, hogy öt estén át a Trafóban találkozzon hazai közönséggel. Frenák Pál együttese a következő évben is számos külföldi meghívásnak tesz eleget, és január 22-25. között a Lakoma című előadásával lép fel a Trafóban. A társulat munkájának köszönhetően számos európai országban élénk érdeklődés kíséri a kortárs magyar tánc, a jelenkori magyar kultúra jelenségeit: vendégszereplései során programszervezők, fesztiválrendezők jelezték budapesti látogatásukat. A Frenák Pál Társulat 1999-ben alakult újjá: ebben az évben a táncos-koreográfus Frenák Pál fiatal magyar táncosokkal egészítette ki korábbi francia társulatát: A Tricks & Tracks, a formáció emblematikus előadása is ugyanebben az évben született. A társulat az ezt követő három év során Yokohamától Párizsig a világ számos színpadán bemutatkozott, jelentős szakmai és közönségsikereket aratva; premierjeit azonban rendszeresen Budapesten tartja.
  
  
  A színpadon hét lény, tudattalan utazásunk főszereplői, magas, alacsony, meztelen és színtelen Ismerős, elnyomott nagyvárosi energiák, néhány egyszerű és pontos, ősi mozdulatsorba feszítve, a jeleléstől a szexuális aktusokig, minden, ami verbális mankók nélkül élni tud, és az nem kevés. Felpörgetett butoh, grafikus térredukció, lynches lázálomképek. Az egész úgy kezdődik, mint egy robbanás, és úgy is ér véget (Sisso, Magyar Narancs)
  
  
  Táncosok:
  Christine Merli / Miriam Friedrich, Kata Juhász, Lisa Kostur, Attila Gergely, Miguel Ortega, Ádám Zambrzycki, Pál Frenák
  
  Koreográfia:
  Pál Frenák
  
  Dramaturgia:
  Andy Varga
  
  Zeneszerző:
  Fred Bigot
  
  Jelnyelv betanítása:
  Győre Etelka
  
  Technika:
  Attila Hajas, Marton János, Tamás Rab, Laszlo Ferenczy



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Információ a társulatról (1)

Információ a társulatról (2)

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
A coldrain először Magyarországon – erős japán–francia trió a Barba Negrában
Lake Street Dive a Dürerben – amikor a soul-pop olyan könnyed, hogy a gravitáció is elengedi
IST IST – a manchesteri poszt-punk misztérium Budapestre érkezik
Kataklysm: headliner turnéval és masszív vendégekkel érkeznek márciusban
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pogues    piramis    within temptation    anathema    lóci    sleep    avenged sevenfold    dvd film    cherry bomb    bloodywood    sharon tate    clint eastwood    slytract    tőzsdecápák    the sisters of mercy    mapez    gio geraca    metallite    gorillaz sound system    waszlavik    stiff bastard    hot water music    demjén ferenc    herman frank    alex somers  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!