hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2009. július 27. hétfő   13:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Munkában a Baby Bone


  Megkezdte negyedik albumának felvételeit az újkígyósi Baby Bone zenekar Szegeden, Vári Gábor producer irányításával.Utoljára 1999-ben jelentkeztek a ”Global” c. albumukkal, azóta csak demókon és koncerteken bizonyították, hogy a babacsont törhetetlen és időtálló. A jellegzetesen grunge-ízű, de annál talán metalosabb riffekkel nyomuló veteránok1996 óta fix felállásban nyomják magyar nyelvű dalaikat. Pár év dalszerzői válság után tíz dalt írtak a ”Supernova” munkacímű albumra, amely előreláthatólag október környékén kerül kiadásra. „Az új dalokra a változatosság jellemző. Ne várjon senki Dream Theater-féle progresszivitást, vagy Manson-féle extremitást, tisztán és egyszerűen tálalt,néhol elvont szövegű dalokról van szó, amik, ha úgy vesszük még slágeresek is, de semmiképp sem a mainstream szcénából valók.
  Fő jellemünk a „zenei őszinteség”, nagy ívű dallamokkal és persze tökösen. A szövegekben meg az önmagát mardosó lélek, a torzuló és hamis illúziókkal apelláló világ lelkiismerete jelenik meg, a gyengeség és az erő csap össze, sok-sok reményt kínálva a túlélésre. Olyan tudathasadás ez, mintha Zakk Wylde sírva könyörögne a csaja vállán, hogy megihasson egy sört.
  A sok együtt töltött év megedzette a zenekart, nincsenek illúzióink, csak kőkemény új nóták, a világ fonákjára telepedett üzletembereknek üzenő, pokolból és égből gyúrt képekkel teli szövegek.
” - nyilatkozta Rákóczi Antal énekes.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Baby Bone

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
Az avant-garde/jazzcore legenda, a ZU elveszett 1996-os demója előkerült!
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nitzer ebb    nicko mcbrain    tóth gergő    placidi    fred durst    twilight of the gods    comeback kid    my gift to you    junkies    zoohacker remake orchestra    backbeet    a hobbit    morningdeer    adept    pancser police    iscream    eyes    leleményes hugo    jürgen von knoblauch    white stripes    ingyenes    edguy    my gift to you    pluto    prince of persia  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!