hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2002. december 13. péntek   16:36
nincsen hozzászólás

szerző: Podravka
Peter And The Test Tube Babies, Vox Populli (YUG), Lecsapunk
2002 szeptember 21, NemArt Klub

  Vox Populli (YUG), Lecsapunk

  A nyári ős-punk „dömping” után egy újabb „régi motoros” csapat a brit Peter And The Test Tube Babies
  (PTTB) látogatott el hozzánk szeptember végén. A zenekar a punk második hullámához tartozik, fénykorát a nyolcvanas évek elején élte, zenéje erősen a streepunk felé hajlik. Ennek tudatában kerültek ki az előzenekarok is.
  
  Kezdésképpen a hódmezővásárhelyi Lecsapunk és „A három akkord semmi több” névre is keresztelhető produkció. A trió azt játssza, amit az ősök a 70-es évek végén. Semmi cifraság, semmi technikázás, csak a minimál zene és a kritikus szövegek. Hiányoltam a számok közötti észosztást, főleg úgy, hogy az énekből semmit nem értettem, és csak a gitár gerjedése jelentette a számok közötti szünetet.
  
  A sort a Vox Populli szerb zenekar folytatta, akiket egy tucat barátjuk is elkísért. A szokásos témákat hozták: káosz, harc a rendszer ellen, harc a rendőrök ellen, a 21-dik század problémái és mindezeket anyanyelvükön énekelve, szerencsére számok között angolul kommunikálva a közönséggel. Mivel nem igazán ismerte senki a zenekart csak a haverok mozogtak, de a csapat erre is gondolt és a repertoár végén bedobta a Sham ´69 „If The Kids Are United” számát és a PTTB előtt tisztelegve a „Banned From The Pubs” klasszikust. Szép gesztus volt ez a Vox Populli részéről. Tartva a menetrendet színpadra lépett Peter és kicsiny csapata. Ahhoz képest, hogy Ő és a gitáros közelebb vannak a negyvenhez, mint a harminchoz meglepően frissnek és üdének tűntek. Végig mosolyogták a bulit, sőt Peter az FRL-t megszégyenítő spárgákat mutatott be a levegőben egy szépen kikerekedett sörpoci terheivel megáldva.

  Peter And The Test Tube Babies

  A PTTB nem tartozik a punk közönség körében az ismertebb zenekarok közé úgy mint az első hullámos Sex Pistols, vagy az Exploited, nem is beszélve a business-punk Greenday-ról. Pedig két évtizeddel ezelőtt meghatározó szerepe volt a szigetországi punk kultúrában, és akkoriban a „kötelező” hallgatnivalók közé tartozott. Így múlik el a múlt dicsősége, és jönnek a szürke hétköznapok. De több mint húsz évvel a kezdetek után is vannak olyanok, akiknek örömet jelent ezt a hálátlanul elfelejtett zenekart megcsodálni. A műsor nagy részét az első album számai tették ki, míg a későbbiekről vagy semmit, vagy maximum kettőt nyomtak el. Ennyit a számadatokról. Elhangzott a „Moped Lads”, a „Banned From The Pubs”, az „Up Yer Bum”, a „Run Like Hell”, a „Transvestite”, a „Maniac”, a „The Jinx”, a „Blown Out Again”, a „Spirit”, a „Boozanza”, a „Shit British Tour”, a „Shake My World”, a „U Bore Me” és a „Talkshow” című számok (nem ebben a sorrendben). Egy csepp pihenő sem volt a srácok részéről. Nyomták, ahogy - gondolom - tették ezt húsz évvel ezelőtt is, és nem voltak restek a második visszatapsolás után sem visszajönni. Egy teljes mértékben szerény, most már kicsit konszolidáltnak tűnő zenekart ismerhettünk meg a PTTB tagjaiban, akik kedvéért még német nyelvterületről is vagy egy tucatnyian érkeztek a NemArt Klubba. A zenekar munkásságát egyébként az „Oi Records” újból elkezdte feldolgozni és kiadogatni. Van akiknek még fontos a múlt egy kicsi és meghatározó szelete. Nekik ajánljuk a Peter And The Test Tube Babies-t.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
101 Hang – Depeche Mode Special Tribute
The Necks különleges fellépése Budapesten
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
Niia a Dürerben
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 zonaria    the ting tings    wisdom    zuboly    the burning aces    action    short sharp shock    bloc party    eredet    mutiny on the bounty    rabbits    eddie murpy    borlai gergő    sherlock homes    boddah    újságíró    geezer butler    converge    the black dahlia murder    death by stereo    iron maiden    baltazár színház    kurt cobain    imminence    steve morse  

r41
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!