hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [mozaik]  2009. június 24. szerda   11:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hungária – punk stílusban - Az Escape, a Z.U.P és a Fuwdo játszhat a Hungáriának, Demjénnek és az EDDA-nak


  Punk stílusban is megszólalnak a Hungária méltán népszerű dalai Siófokon, június 27-én. Megvan ugyanis az eredménye annak a pályázatnak, amelyen a Coke Club - MTV Icon koncertsorozat tizenharmadik zenekarait keresték, a szavazók és a zsűri döntésének értelmében az első rendezvényen a székesfehérvári Escape léphet majd színpadra, hogy megmutassa, hogyan értelmezi újra a klasszikus rocknroll nótákat. A koncert természetesen látható lesz a képernyőn: a Hungáriáról szóló dokumentumfilmmel együtt július 2-án 21 órakor sugározza a hazai MTV. Az MTV Icon rendezvénysorozat második és harmadik állomásán is lehetőséget kap egy-egy amatőr csapat a bizonyításra Demjén Ferenc és az EDDA előtt.
  
  A Coke Club - MTV Icon koncertsorozat lényege, hogy a magyar könnyűzene ikonjai előtt koncertenként tizenkét népszerű előadó tiszteleg, akik saját zenei stílusukban, egyedi produkcióval, szokatlan felállásban vagy hangszereléssel adják elő a példaképek nagy slágereit, mindössze egyetlen este, egyetlen alkalommal. Az idei szezonban koncertenként egy-egy amatőr zenekar is lehetőséget kap, hogy a Coke Club színpadán megmutassák magukat a nagyközönségnek.
  
  A tizenharmadik zenekart kereső pályázat két hónap után lezárult, és kiderült, kik azok a tehetséges, ám egyelőre még nem ismert előadók, akik tiszteleghetnek az ikonok előtt. A pályázatra beérkezett műveket először a cokeclub.hu szavazói szűrték meg, majd szakmai zsűri választotta ki a legjobb hármat.
  
  A Hungária előtt az Escape, Demjén Ferenc előtt a Z.U.P., az EDDA előtt pedig a Fuwdo zenekar tiszteleg természetesen a jól ismert, koncertenként tizenkét előadó mellett.
  
  A skat, punkot és reggaet játszó Escape zenekar 6 tagja Székesfehérváron állt össze és itt csapnak jobbnál jobb bulikat. Az általuk képviselt zenei stílusból nem hiányozhat a szaxofon, de külön érdekesség, hogy azt egy hölgy szólaltatja meg.
  
  Fenyő Miklós, a Hungária frontembere egyébként nem csak azt tartja fontosnak, hogy életműve eljutott odáig, hogy mások tisztelegnek előtte, hanem azt is, hogy a Coke Club MTV Icon esélyt ad esténként egy-egy fiatal zenekarnak is a bemutatkozásra.
  
  Azt hiszem, ezúttal csak szerencsét hozhat az, ha valaki tizenharmadik zenekarként jut be a programba, hiszen az tuti, hogy a legjobb társaságba kerülnek mondta korábban Fenyő..
  
  Az első Coke Club MTV Icon koncert június 27-én lesz Siófokon, ami egyben a klub nyitónapja is.
  Ezen az éjszakán a Hungária együttes életművét méltatja majd az Escape mellett a Roy és Ádám Trió, a Zorall, a Prison Band, Kowalsky meg a Vega, az Alvin és a Mókusok, a Folk Free, a Kistehén, a Gonzo, a Yellow Spots, Zséda, valamint Pokorny Lia a Free Style Chamber Orchestra kíséretében.
  
  
  MTV Icon június 27-én élőben a Coke Clubon (ingyenes), és július 2-án 21 órakor az MTV képernyőjén!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pixelhősök    másfél    rockélet    claps for caroline    brittney jones    smashing pumpkins    Éli könyve    moby    bródy jános    m. night shyamalan    devin townsend    gru    hegyalja fesztivál    nouvelle vague    science or society    dirty dogs    constants    bornholm    hope the last    bridge & tunnel    oranssi pazuzu    lantos zoltán    bal-sagoth    kárpátia    gathering  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!